Várjunk csak egy percet... Sensei most tényleg megfogta a kezem? Ez nem lehet. Még egyszer oda sandítottam, és tényleg igaz volt. Érzem, hogy ismét elpirulok. Micsoda nap. Ezek után kezdem úgy érezni magam, mint egy paradicsom! milyen ciki. Ekkor Sensei egy kicsit megszorította a kezem. Kérdőn néztem fel rá, ő pedig rám mosolygott.
- Rendben. Akkor ezeket a ruhákat kérnénk - fordult Philip felé.
- Ahogy kívánja, uram. Kérem kövessen.
Philip a kasszához kísért minket, és amikor megláttam a végösszeget, azt hittem frászt kapok. 13.000.000 yen (kb 37.900.200 Ft) ! Életemben nem láttam még ennyi pénzt. Hüledezve néztem Sensei-re, aki nem tűnt túl felháborodottnak az összeg láttán, csak előkapta pénztálcájából az ARANY kártyáját. El sem hiszem, hogy valódi arany kártyája van... Később meg kell tőle majd kérdeznem, hogy mivel is foglalkozott régen, vagy hogy kik a szülei... Hihetetlen, hogy mennyire gazdag... Kilépve az üzletből, az össze eddig velünk foglalkozó kijött elköszönni. Egy emberként, egyszerre hajoltak meg, és kívántak további szép napot. Ja és azt még nem is mondtam, hogy az egyenruhánkat pedig kitisztítják, majd pedig futárszolgálattal haza viszik. És ezt ingyen, és bérmentve. Hihetetlen ez a hely. Beszálltunk a kocsiba, majd elindultunk a.... várjunk hova is....
- Sensei, akkor most hova is megyünk?
- Először is a parkba. Azután a sétányra, majd a vásárközre, aztán pedig hozzám.
Elképedve néztem rá. Vajon ezeknek a helyeknek mi közük van a holnapi órához? Nem értettem. De nem is bántam. Így egy kicsit együtt lehettem a Sensei-el... Megérkeztünk a parkhoz, s megálltunk az egyik közeli parkolóban. Ahogy sejtettem, minden szempár ránk szegeződött. Én meg köztudottan rosszul bírom, ha mindenki engem figyel. Legszívesebben a föld alá süllyedtem volna. Mintha Sensei meghallotta volna, hogy mire gondolok, odalépett hozzám, megfogta a kezem, és hozzám közelebb hajolva (hogy csak én halljam) a fülembe suttogott.
- Nem kell félned, itt vagyok veled. Ne foglalkozz senkivel, csak engem nézz. - majd kiegyenesedett, és mélyen a szemembe nézett.
Szemének zöld árnyalata, akár a természet. Hihetetlen erő áradt belőlük. Mint valami elemi ösztön, hogy védenie kell azt a lányt, aki vele van. Lábaim meggyengültek, s ha nem tart olyan erősen, esküszöm elájulok, vagy összeesem. Elemi erővel söpört rajtam végig ez az érzés. Már biztos voltam benne, hogy halálosan, és visszavonhatatlanul beleszerettem...