Evőeszközöket a kezembe vettem, s a tányérra meredtem. Nem tudtam, hogy mivel kezdjek. Tányéromon minden volt, a tenger gyümölcsétől kezdve, a vörös- és fehér húsokon át, egészen a rizsig és zöldségekig. Beleszúrtam villám egy adag (valószínűleg roston sült) csirkemellbe, és levágtam egy falatot. Óvatosan számhoz emeltem, és megízleltem. A falat szinte felrobbant a számban. Íze olyan volt, akár a manna, az Istenek eledele. Tekintetem Sensei-re emeltem, és szemében várakozást láttam. Nem tudtam miért, de számomra annyira furcsa volt ilyennek látni őt. Mindig azt láttam, hogy ő mennyire erős, most azonban sebezhetőnek látszott. Láttam rajta, hogy egy rossz szó, egy kisebb világ végét jelenthetne neki... Úgy gondoltam, muszály kihasználnom az lakalmat, ezért arra jutottam, hogy egy kicsit játszok vele. Egy pillanatra becsuktam a szeme, majd belekezdtem a kis színjátékomba.
- Hmmm... - kezdtem sokatmondóan - nem is tudom mit mondhatnék...
Láttam, hogy arcára kiül az aggodalom, s (ha csak belül is, de) megengedtem magamnak egy elégedett mosolyt.
- Igen? Mondd nyugodtan - fúrta tekintetét az enyémbe.
- Egyáltalán nem olyan, mint ahogy azt vártam - s megkeményítettem a hangom.
Arca búskomorrá, és elcsigázottá vált, szemét lesütötte. Éreztem rajta, hogy egyrészt szomorú, másrészt dühös magára, miért nem sikerült neki... Ahogy így néztem, kezdtem megsajnálni őt, azonban mielőtt még megszólalhattam volna, ő megelőzött...
- Sajnálom, hogy csalódást okoztam. Igazából te vagy az első, akinek főztem...
Hirtelen érzetem, ahogy egy hatalmasat dobban a szívem, és maga alá terít a bűntudat. Letettem az evőeszközöket, tekintetem ráemeltem, és kissé lágy hangon szóltam.
- Semmi baj, nem okoztál csalódást... Az igazat megvallva mennyei íze van, az ételnek - s most én küldtem felé egy mosolyt.
- De akkor az előbbi? - nézett rám összezavarodottan.
- Csak kihasználtam egy lehetőséget. Most láttalak először ilyen... hmm.. hogy is mondjam... ilyen sérülékenynek... Láttam hogy hajt a kíváncsiság, de ugyan akkor aggódtál is. Mivel eddig mindig én kerültem hasonló helyzetbe, úgy érzetem, most revansot vehetek... Sajnálom...
Sensei arcáról a meglepetés tükröződött. Egy örökké tartó pillanatig nem mozdult, nem szólt, csak mereven nézett engem. Majd láttam, hogy szája felfelé görbül, és egy pillanattal később, jó ízű nevetés hagyja el torkát...