Sensei teljesen lefagyott... Én itt már tényleg nem értek semmit... Tehát tényleg van valami, amiről ők ketten tudnak, de én nem...
-Na jó, fejezzétek be! De most rögtön! - kiáltottam rájuk, és mindketten értetlenül néztek rám - Most azonnal elmondtok nekem mindent, vagy pedig megkérem az biztonságaikat, hogy egyikőtöket se engedje be hozzám, soha többé!
Ettől mindketten megfagytak. Elengedték egymást, és mint a kisgyerekek, fejüket lesütve léptek felém.
- Nincs semmi titkolni valónk... - kezdte Sensei, de ekkor valami eszembe jutott...
- Akkor mégis honnan tudtad, hogy mit mond nekem Ian?
- Ian??? Ááááá, tehát már ilyen közel álltok....
- Nem ez a fontos - ripakodtam megint rá...
- Nos... Mivel én igazából nem nagyon járkálhatnék, és tudom, hogy neked is pihenned kell, megkértem a nővéreket, hogy szereljenek fel mindkettőnk szobájában egy eszközt, mivel bármiikor beszélhetünk... És hát ezen keresztül hallottam, hogy miről beszéltek...
- Szóval kémkedtél utánam... Na szép...
- Dehogy is... sose tennék ilyet...
- Persze.. mégis megtetted... De mindegy is, nem fontos... Ian... te mit akartál mondani, amikor bejött?
- Csak azt, hogy van pár dolog, amiről nem tudsz...
- Micsoda? - néztem rá már kissé nyugodtabban.
- Nos azt hiszem, nemez a legalkalmasabb idő arra, hogy mindent elmondjak.. Elég izgalomban volt mára részed.. higgy nekem... Majd holnap mindent megbeszélünk... Most pihenj - lépett az ágyamhoz, óvatosan lefektetett és ismét kezet csókolt.
Szemem sarkából láttam, hogy Sensei minden izma megfeszült, de nem érdekelt... megérdemelte... Ekkor Ian közelebb hajolt hozzám, hogy a fülembe súghasson valamit...
- Kérlek, a kedvemért egy kicsit játszd a sértődöttet, és csak küldd el őt.. ne engedd, hogy megérintsen vagy bármi más... majd holnap elmondom miért... emlékezz, bennem megbízhatsz, hát higgy nekem - majd egy ragyogó mosolyt küldött felém.
Zavartan bólintottam, és láttam, hogy elindul kifelé, de az ajtóból még visszanézett, és rám kacsintott. Amikor kilépett, Sensei-el kettesben maradtunk. Ő elindult felém, a nevemen szólítva...
- Akane...
- Menj el - követtem Ian tervét - Csak menj... most nem akarlak se látni, se hallani...
- Akane... - ismételte...
- MENJ! Vagy szólok az őröknek...
- Ahogy akarod... - majd hallottam, hogy becsukódik mögötte az ajtó...
Nem tudom, hogy ezzel mit akart Ian, de én megtettem a magam részét...Ha nem tartja be a szavát, nem tudom mit teszek majd vele... Lecsuktam szemem, és meglepő gyorsasággal kerültem az álmok földjére... Egy meseszép álmot láttam... A tengerparton futkároztunk.. kergettük egymást, miközben a Nap lemenőben volt... Majd megpihentünk.. Leültünk a partra, egymáshoz bújtunk... Elmerültünk egymás ölelésében, és néztük a Naplementét... Mélyen egymás szemébe néztünk, és amikor a Nap eltűnt a horizontról, Ian megcsókolt...