Barátnőim értetlenül meredtek a tömegre, majd átverekedték magukat rajtuk, s mellém álltak. Kíváncsian forgatták fejüket, s a felém özönlő kérdésekre figyelve, hol forgatták a szemüket, hol elképedtek. Amikor már nekik is kezdett sok lenni a többiek faggatózása, elém álltak, mint valami testrőrök, s rákiáltottak az osztályomra.
- Na ebből elég! Mindneki azonnal húzzon vissza a heylére, vagy nem állunk jót magunkért!
A lányok elképedtek barátnőim bátorságára, majd kelletlneül mindenki visszavándorolt a helyére. Barátnőim ekkor a padomra támaszkodtaak, s ők kezdtek faggatni, azonban lehalkították hangjukat, hgy a többiek még "infó morzsákat" se halljanak.
- Na akkor mesélj csak, mi is történt? Mi ez a hisztéria, hogy az új tanár megragadott téged, és kivitt a teremből? - kérdezték, szinte suttogva.
- Lányok, hagyjuk ezt. Majd később elmondom. Most semmi kedvem ehhez... - s ismét kibámultam az balakon.
- Rendben, akkor suli után beülünk valahová és...
- Bocsi lányok, de az nem jó. Suli után még beszélnem kell a Sensei-el. Azt mondta, a holnapi órával kapcsolatban valami segítségre van szüksége - szakítottam félbe Misa-chant.
Nem érkezett semmi válasz, csak néma csend volt a válasz kijelentésemre. Feléjük fordultam, és láttam, hogy (szó szerint!) leesett az álluk.
- Jól vagytok? - kérdeztem tőlük némi aggodalommal hangomban
- Te-te-hát akkor még újra fogtok találkozni? - kezdte Frora.
- És nem csak ma suli után, hanem holnap suli előtt is? - fejezte be Misa-chan.
Némán bólintottam, Reakciójuk nem változott. "Menthetetlenek" - gondoltam magamban, s ismét az ablak felé fordultam. Ismét a sakura fáknak szenteltem figyelmem, és visszagondoltam arra, amikor Sensei ott állt. És ismét láttam őt, megint engem nézett. "Remek, már hallucinálok is..." - gondoltam. Azonban ekkor Sensei megmozdult, s intett nekem. Pislogtam párat, hogy bizton tudjam, nem csak a képzeletem játszik-e velem. Megdörzsöltem a szemem, és ismét arra néztem. Sensei valóban ott állt, és nekem jelzett. Azt mondta, hogy mennyek le hozzá. Kissé szerencsétlenül magamra böktem, amire ő nevetve bólogatott. Lassan felálltam, kikerültem kővé dermedt barátnőim, de azért az ajtóból még visszaszóltam nekik.
- Bocsi, most mennem kell. Majd valamikor beszélünk - azzal kirohantam a teremből.
Végig futottam a folyosón, a többi lány között. Sértődött kiáltásokat halottam a hátam mögül, de nem érdekeltek, mert tudtam, hogy az udvaron Sensei rám vár....