Nem hittem a fülemnek. Sensei ruhát akart nekem venni. Éreztem, hogy elpirulok, ezért inkább lehajtottam a fejem, és köszöntképpen biccentettem egyet. Pár perces autókázás után meg is érkeztünk egy üzlethez. Méghozzá nem is akár milyenhez! Ez a bolt hihetetlenül drága volt. Csak a gazdagok, és nekik is csak a legfelső tagjai vásároltak itt! Ki lehet valójában Sensei? Honnan van ennyi pénze. Kiszálltunk a kocsiból, ő pedig (mint amikor beszálltunk) kinyitotta nekem az ajtót. A boltba érkezve egy fiatal fiú fogadott minket, aki nem igazán tűnt japánnak, inkább angolnak...
- Jó napot, Mr. Fujimoto. Üdvözlöm újra az üzletünkben. Ma mit tehetünk önért, és kedves kísérőjéért.
- Jó napot, Philip. Egy váltás ruhára lenne szükségünk, mivel a városba készülünk, azonban egyenruhában nem mehetünk.
- Értem, uram. Kérem kövessenek.
Tehát Sensei nem most járt itt először. Követtük a fiút, akit Philipnek hívtak, és később a gyanúm beigazolódott... Tényleg angol volt. Hallottam, amikor az egyik munkatársával angolul beszélt. Majd az idejött hozzám.
- Jó napot, hölgyem. Kérem kövessen. Azonnal levesszük a méreteit.
Zavartan Sensei-re néztem, aki csak bólintott, hogy nyugodtan kövessem. Eközben Philip is visszaért Sensei-hez, és az egyik külön helyiségbe kísérte, aminek az ajtaja felé hatalmas skarlátvörös betűkkel ki volt írva, hogy V.I.P. Eközben engem is bekísértek egy terembe. Az egész helyiség olyan volt, mint egy hatalmas tükör. 5-6 ember volt csak bent, mind lányok. A kísérőm kiment, és becsukta az ajtót. A lányok, látszólagos vezetője odajött elém, a többiek mögötte egy sorba álltak, és meghajoltak.
- Üdvözlöm. Mi most levennénk a méreteit, ha megengedi.
Ismét egy zavart bólintás részemről, és a lányok máris centiméterekkel gyűltek körém, hogy levegyék a különböző méreteket. Pár perc múlva a lányok egy rész elment, egy másik szobába, és valaki bekopogott az ajtón. Sensei lépett be rajta, és eszméletlenül nézett ki. Egy tört-fehér vászonnadrág, barna bőröv, sötétbarna bőrcipő, és egy hihetetlenül dögös sötét-narancs ing volt rajta, amit begyűrt nadrágjába, és (szokás szerint) kigombolta felső 2 gombját. A lányok, akik benn maradtak a szobában szinte elaléltak. "Tehát nem csak belőlem vált ki ilyen reakciót... ez megnyugtató" Ekkor vettem csak észre a mögötte álló férfit, aki nem is olyan rég bekísért engem a szobába.
- Hölgyem kérem kövessen. Előkészítettük a ruhákat.
Megdöbbenve néztem rá, de azért követtem. Amikor elmentem a Sensei mellett, lopva ránéztem. Engem figyelt, így tekintetünk találkozott egy másodperc erejéig. Engem átvezettek egy valamivel kisebb szobába, ahol ruhák voltak felakasztva. Mesésebbnél mesésebbe ruhák. Ekkor egy másik hölgy lépett be, és a "kísérőm" ismét kiment. A hölgy odament a ruhákhoz, kiválasztott egyet, majd rám adta és a szoba egyik végénél lévő bársony függöny felé terelt. Elhúzta a függönyt, és mögötte a Sensei ült, egy hatalmas bőrfotelben, teát kortyolgatva. Engem nézett. Amikor megpillantott engem, lerakta a csészét, és minden figyelmét nekem szentelte.
- Ez volna az leső ruha. Mint láthatja a nyakkivágása kissé merész, de nem illetlen. Könnyed anyagból készült, ami követi viselője minden mozdulatát - kezdte magyarázni a hölgy, aki azt imént adta rám ezt a ruhát, azonban Sensei csendre intette.
- Ez nem az igazi, nézzük a következőt.
Visszamentünk a szobába, és egy újabb "ruhaköltemény" következett. Azonban ez sem nyerte el a tetszését. Körülbelül 10-15 ruhát próbálhattam fel. Amikor a 16. ruhámban kiléptem, láttam, hogy Sensei-nek elakad a lélegzete.
- Ez lesz az - kiáltotta, és felpattant foteljából.
Elindult felém, derekamnál fogva felkapott, és megpörgetett a levegőben. Tehetetlenül "úsztam" a levegőben, és ekkor kitört belőlem a kacagás. Sensei is velem együtt nevetett, majd amikor végre újra a földön jártam, az egyik hatalmas tükörhöz kísért. Csak akkor láttam, milyen mesés ruha van rajtam. Egy kanári sárga ruha volt, a "kiválasztott". Fél vállas volt, rajta egy még sárgább masnival és övvel. Szoknya része kb félcombig ért, alja fodros volt. Hihetetlenül nézett ki. Amikor megláttam a mellettem álló Sensei-t, úgy éreztem magam, mint Hamupipőke, a bálon. Itt volt velem az én hercegem, aki méghozzá nem csak, hogy megszabadított az iskolától, és a lányok faggatózásától, hanem még egy gyönyörű ruhát is vett nekem. Ráadásnak úgy fogja a kezem, mint aki soha többé nem enged el...