A suliba beérve még nagyobb zaj fogadott minket, mint odakint. A folyosón az ablakok nyitva voltak, s a tavaszi szellő fújt be rajtuk, néha fel-fel kapva egy sakura szirmot. Barátnőimmel karöltve mentem a hirdetőtáblához, hogy lássam melyik osztályba is kerültem. Mindhárman szorgosan keresgéltük saját nevünket, majd miután megláttuk, nevetve egymás nyakába borultunk, hisz osztályaink egymás mellett voltak. A csengő hangja szakította félbe örömünket, és kelletlenül indultunk az év első tanórájára. A tanári asztalon kis cédulák várták a tanulókat, mindenki húzott, s így dőlt el, ki, hol ül. Én az ablak felőli padsorban ültem, a 6. padban, ahonnan az ablakon át pont a gyönyörű sakurákkal körülvett udvarra láttam. Az osztályban újra kialakultak a kisebb csoportok, s egy-egy pad köré gyűlve beszélték ki a szünet történéseit. Külső szemlélőnek úgy tűnt, mintha én lennék az a magányos lány, aki folyton egyedül van, és az ablakon bámul ki, miközben mosolyog. De ez így nem volt igaz. Azért voltam egyedül, mert én akartam így. Nem igazán szerettem, amikor az emberek faggattak, és mivel a szüleim elég gazdagok, tuti, hogy valami olyat várnának tőlem az emberek, hogy Hawaii-on töltöttem a Karácsonyt, és ehhez hasonló hülyeségek. Valójában otthon ünnepeltem Amaya-val, és ebben (szerintem) semmi különleges nincs. Bár a lányok erről biztos máshogy vélekedtek volna. Ekkor kinyílt az osztály ajtaja, és az igazgatóhelyettes lépett be rajta. Kissé komolyabban, mint egyébként a katedrálisra lépett, letette a naplónkat, majd figyelmét sz osztályra irányította.
- Mint bizonyára ti is hallottátok, Yamada tanárnő kisbabát vár, és ezért ezt az évet kihagyja. Ezzel egy időben új tanár érkezett hozzánk, aki Yamada tanárnő helyét veszi át, tehát algebrát fog tanítani, és ezen felül ő lesz az új japán nyelv tanárotok is - az ajtó felé fordult, s kezével az ajtón belépő felé mutatott.
Mindenki nagy meglepetésére egy fiatal FÉRFI tanár lépett be az osztályba, s az egész osztály egy lányként sikított fel. Az igazgatóhelyettes gyorsan befogta a fülét, majd csendre intette az osztályt. Az új tanárunk szótlanul ment a katedrához, s megállt az igazgatóhelyettes mellett nem sokkal.
- Ő az új tanár, Kaito Fujimoto. Kérem tanárút, mutatkozzon be.
- Khm... mint az igazgatóhelyettes is mondta, én vagyok az új tanárotok. Az órarendben úgy látom, hogy elég sok órám van veletek, szóval remélem jól ki fogunk jönni egymással - s egy tündéri mosolyt küldött az osztály felé.
Annyira helyes volt, és azért annyira néztem őt, hogy szinte levegőt is elfelejtettem venni. De amint körbe néztem, mindenki így volt vele. Az igazgatóhelyettes még mondott valamit, majd kiment, de hogy mit is, azt szerintem senki se hallotta. Mindenki az übercuki új tanárra figyelt. Az első padokban ülő lányok rögtön faggatni kezdték, azonban Ő szinte mindenre ugyan azt a választ adta.
- "Majd idővel minden kiderül"
A lányok tovább akartak faggatózni, azonban Sensei kettőt tapsolt, amitől mindenki elhallgatott, s elkezdte az órát. Szorgalmasan magyarázta nekünk az anyagot, de én semmire sem emlékszem belőle, mivel végig csak őt figyeltem. Ahogy a könyvet tartja a kezében, miközben a táblánál magyaráz, ahogy kíváncsi tekintetét az osztályra veti, hogy meggyőződjön róla, mindenki érti-e az anyagot, ahogy mosolyog minden egyes helyes válasznál. Most először utáltuk az óra végét jelző csengőt, s mindenki kelletlenül vette tudomásul, hogy vége az órának. Az első padokban ülők felpattantak, s körülfogták szegény Sensei-t. Ekkor rohantak be a barátnőim, s tekintetük rögtön megakadt az új tanáron, s kiabálva rohantak hozzám.
- Akane ki ez? Ő az új tanár, akiről mindenki beszél? - némán bólintottam, de még mindig nem vettem le a szemem a Sensei-ről.
- Hé, Akane, mondd csak, mit tudatok meg róla? Milyen pasi ő? Miket szeret? Mik a hobbijai? - kérdezte fennhangon Frora-chan, amire már Sensei is ide nézett.
Kissé megszeppentem barátnőm kíváncsiságától, s gyorsan elkaptam a tekintetem a Sensei-ről, azonban amikor visszanéztem rá, egy együtt érző mosolyt küldött felém, majd kitörve a lányok köréből, eltűnt az ajtó mögött, azonban még egyszer visszanézett rám...