Éreztem, hogy lángol az arcom, a barátnőim pedig értetlenül néztek rám. Egy sóhaj kíséretében a padra feküdtem, s eltemettem arcom. Becsuktam a szemem, és visszagondoltam Sensei mosolygó arcára, és éreztem, még jobban elpirulok.
- Akane? Jól vagy? Hé, mi történt? - rázta meg a vállam Frora-chan.
- Akane, minden rendben? - lépett oda hozzám Misa-chan is.
Nagy nehezen felemeltem a fejem, és rájuk néztem.
- Persze, semmi bajom, De csajok, legközelebb ne rontsatok így be a terembe lécci. És Frora, legalább szétnézhetnél, hogy akiről faggatsz a közelben van-e. Oké, hogy titeket nem fog tanítani, ezért nektek nem lesz kínos, de nekem igen.
Barátnőim kérdőn meredtem rám. Nem szoktam nagyon se panaszkodni, se le szidni őket, ezért biztos fura volt ez most nekik.
- Bocsi lányok, nincs valami jó napom - mentettem ki magam.
Tekintetük kissé meglágyult, amitől már én is megnyugodtam. Újabb csengő szó. Barátnőim sietve hagyták el a termet, s én is előkerestem a kövi órára a könyvemet. Be is lépett a terembe az osztályfőnököm. Kedves volt, de egyszerűen egyes lányokkal nem bírt. Próbálta őket megfegyelmezni, de láttam rajta, hogy nem akar erőszakos lenni, és éppen ezért nem is érhet el náluk semmit... "mindegy, nem az én dolgom" - gondoltam egy sóhaj közepette, s kinéztem az ablakon. Figyeltem ahogy a lágy szellő felkapja a sakura virágait, és forgószélként tovább fújja őket. Mintha "sakura eső" esett volna. Amikor egy kicsit lecsendesedett, csak akkor vettem észre, hogy valaki engem figyel az udvarról. Rögtön felismertem, de nem akartam hinni a szememnek. Sensei volt az, aki onnan lentről engem figyelt. Arcára barátságos kifejezés ült ki, szemében melegség csillogott (már amennyire én láthattam). Amikor észrevette, hogy megláttam, egy mosolyt küldött felém, majd mint egy herceg uralkodója előtt meghajolt, s elment. EZ a kis jelent nagyon meglepett, és elfelejtettem az osztályfőnökömre figyelni, aki nagy valószínűséggel már régóta hozzám beszélhetett (legalábbis hangszínéből, és felháborodásából erre következtettem)
- Figyelsz, Akane?
- Elnézést, mit is mondott?
- Jól érzed magad? - kérdezte némi aggodalommal hangjában.
- Persze, csak egy kicsit elkalandoztam.
- Rendben van, de ne forduljon elő többször. Éppen arról beszéltem, hogy már többször is szerettél volna tanársegéd lenni, ugye? - bólintottam - Nos, most ez sikerült. Az új tanár, Fujimoto Sensei tanársegédje leszel. Ő maga kért fel rá téged.
AZ egész osztály felém fordult. Mindenhonnan ugyanazt lehetett hallani: "Miért pont ő?", "Persze, mindig csak ő", "Biztos azért, mert olyan jó kislány" és így tovább...
- A tanár úr azt mondta, hogy ma iskola után keresd meg őt az irodájában. Szeretne veled beszélni a holnapi óráról.
- Rendben van - mondtam még mindig kissé összezavarodva.
Újabb csengő, majd ismét, és ismét és így tovább... Amikor észbe kaptam, már ebédidő volt. Barátnőim az ajtóban toporogva vártak rám. Gyorsan kivettem a táskámból a bentomat, és indultam hozzájuk. Szokásos helyünkön (a tetőn) ettünk. Itt senki sem zavart minket, ráadásnak itt mindig kellemes idő volt. Itt fent volt pár asztal és szék, egy kisebb helyiség az eltemetett cuccoknak, egy másik, a csillagász klubnak, és ami a legjobb volt benne, az a mesés kilátás, ahonnan szinte az egész várost látni lehetett. Elővettük ebédünket, és mindenki kíváncsian nézte a másikét, majd mikor én is levettem róla a tetejét, a szokásos megdöbbent hangot hallottam.
- Lányok, nem akarjátok még ezt abbahagyni? Minden eggyes alkalommal ezt csináljátok.
- Lehet, de a te bentod mindig olyan jól néz ki, nem úgy mint a miénk... - mondta fanyarul Frora-chan.
Egymásra néztünk, s nevetni kezdtünk. Ebéd közben kibeszéltük, hogy mi is történt a szünetben, és az elmúlt órákon. Amikor már mind belemelegedtünk a beszélgetésbe újra csengetek. Gyorsan felkaptuk az ebéddobozokat, és siettünk az órára. Éppen a tanár előtt értem be a terembe (szerencsémre). Gyorsan a helyemre siettem, elraktam az ebédem maradványait, és előkaptam a... japán nyelv könyvem is. Ekkor tudatosult bennem, hogy aki előtt az imént beviharzottam az a Sensei volt. Kezdődött az óra, s mint előző óráján most is ugyan úgy viselkedett. Viszont most nem tudtam őt bámulni, hisz éreztem, az egész arcom ég. Gyorsan az órára pillantottam, még 10 perc volt. Ezt a kis "akciómat" a Sensei is észre vette.
- Mi történt Amori-san? Talán ennyire unalmasnak találja az órámat? - kérdezte.
- Ne-em. De-e-hogy. - dadogtam zavaromban, s lesütöttem fejem.
- Akkor jó. Diákok, figyelem! Innentől önálló tanulás lesz, ugyanis a holnapi órával kapcsolatban meg kell valamit beszélnem a tanársegédemmel. Olvassátok el a 12-25 oldalakat, és oldjátok meg a hozzá tartozó feladatokat - s közben felírta a táblára is a feladatokat.
Majd odajött hozzám, megfogta a kezem, és kivezetett az osztályból...