114. fejezet

Egy királykék ruha volt rajtam... Testhezálló és földig érő... ezüst díszítéssel... A hátamon pántokat éreztem... tehát a háta teljesen kivágott... Kíváncsi vagyok, mégis ki választhatta nekem ezt a ruhát... A lányokra néztem... Misa egy fekete-csipkés gohtic álomban tündökölt, Frora egy karmazsinvörös ruhában pirulgatott. Hikari hozta a szokásos formáját, egy hasi részen teljesen kivágott, merész ruhában feszített. Sam ruhája elképesztő volt... Egy fodros szürke álom... Gyönyörűen nézett ki.... Szépen lassan haladtunk Ikuto-val lefele a lépcsőn. Kisebb tömeg gyűlt körénk. Úgy viselkedtek, mintha teljesen elfeldkezdtek volna arról, hogy nem is olyan régen megléptem előlük. Senki szemében nem láttam szemrehányást, és nem árasztottak el vádló pillantásokkal sem. Mindenki szemében öröm csillogott... Úgy éreztem én is boldog vagyok... De nem teljesen... Sensei nincs velem... Valamiért úgy éreztem minél hamarabb meg kell őt találnunk, vagy már késő lesz... Valami ezt súgta nekem belül.
 - Igazunk volt, mesés ez a ruha! - lépett közelebb Sam.
 - Mondd csak, mégis melyikőtök választotta ezt a ruhát? - vontam kérdőre őket.
Egyikük se válaszolt, csak felém néztek... Pontosabban nem felém, hanem mögém.. Megfordultam... Ikuto állt mögöttem....
 - Én választottam ki a ruhádat... - villantott rám egy mindent elsöprő mosolyt.
Nem lehet rá haragudni... volt benne valami, ami olyan.. olyan... elképesztővé tette... Ekkor megváltozott az arckifejezése... Bűnbánat és szomorúság ült ki arcára...
 - Talán nem tetszik? - kérdezte kiskutyaszemekkel.
 - De igen. Nagyon! - mosolyogtam rá, és egy hirtelen ötlettől vezérelve egy puszit nyomtam az arcára....
Ezzel persze ismét sikerült mindenkit meglepnem... Lassan szokásommá válik... Nem csoda... éreztem, hogy ő is kővé dermed az én kis magánakciómtól.... Majd rám néz, elkapja a kezem, és magával ránt.
 - Táncoljunk - mondta egykedvűen.
Mégis honnan támadt ez ötlete? A táncparkett közepére rántott, szorosan magához ölelt és várt. Várta, hogy felcsendüljön a zene... Nem kellett sokat várnia. A zenekar rákezdett, mi pedig együtt táncolni kezdtünk... Körbeálltak minket, és minden szemár ránk szegeződött... Ikuto elképesztően jól táncolt... szinte repültem tánc közben... Siklottunk a táncparkett felett... Akaratlanul is felkacagtam... De sajnos örömöm nem tartott sokáig... Az egyik teraszajtóban állva megpillantottam Ian-t... Sensei is vele volt... Megkötözve a keze, a szája kipeckelve.... engem figyelt, és könnyek gördültek végig az arcán... Segítenem kell neki... a táncban fordultunk egyet, ők pedig eltűntek... mintha soha ott se lettek volna... Ellöktem magamtól Ikuto-t, és a teraszajtó felé indultam...
 - SENSEI! - üvöltötten könnyes szemmel....

113. fejezet

Szinte repültek a percek, az órák, a napok... Nagyon gyorsan jött el az a nap, amikor végre itt hagyhatom a kórházat. A barátaim végig velem voltak.. Ian azóta nem mutatkozott... De sajnos Sensei-ről se érkezett semmi hír.... Már mindent összepakoltam... Már csak Ikuto-t vártam, hogy értem jöjjön... A lányok közben már a bált szervezik.... Pontosabban a dekorációt... Ma este lesz a bál... A lányok azt mondták, hogy ők már mindent előkészítettek... de igazából félek... elképzelni se tudom, hogy mégis milyen ruhát választottak nekem... Ha Hikari döntött, akkor túl merész lesz... Ha Sam, akkor valami tengeren túli divat szerinti... Ha Frora és Misa akkor valami hagyományos japán... Ráadásnak a meghívottakról se tudok semmit... Ikuto intézte.. nem engedték, hogy akár csak egy pillantást is vessek a papírokra, a tervekre... Valaki kopogott... Behúztam a cipzárt a bőröndön, és amikor megfordultam Ikuto lépett mellém.
 - Várj, hadd segítsek - vette le a bőröndöt az ágyról.
 - Köszi. Már minden készen van?
 - Igen. A lányok mindenről gondoskodtak. A vendégek is megérkeznek lassan....
 - Akkor sietnünk kéne. Nem akarok utolsónak odaérni.
 - Rendben van - mosolygott rám, és elindultunk kifelé a kórházból.
Amint kiértünk, megakadt a tekintetem egy hófehér hibridre vándorolt. Ilyen kocsit még életemben nem láttam... Biztos valami új fejlesztés lehet.... Eszméletlen volt! Alig akartam hinni a szememnek... Ikuto lazán odasétált hozzá, bedobta a bőröndöm, majd kinyitotta nekem a kocsiajtót. Én beszálltam, majd ő körbe siette, és behuppant mellém.
 - Nos akkor gyorsan akarsz odaérni? - kérdezte, miközben bekapcsolta az övét.
 - Minél hamarabb - mosolyogtam rá.
 - Akkor előbb ezt kapcsoljuk be - hajolt át hozzám, és az én övem is bekapcsolta.
A motor felzúgott, mi pedig füstölgő kerekekkel indultunk el. Alig néhány perc alatt elértünk az amúgy 1 órás útra lévő kastélyhoz. Ikuto a személyzeti bejáraton át felkísért a szobámba, ahol félhomály uralkodott... Elsiettem az ágyig, majd alig látva valamit magamra kaptam az ágyamon heverő ruhát... Valamiért úgy éreztem, ha meglátom miben vagyok, nagyon meg fogok lepődni.. De nem volt rá időm.. Ikuto besietett az ajtón, majd immár átöltözve lekísért a bálterembe... Az egész hely fényárban úszott, a lépcső alján pedig barátnőim vártak pompás ruhákban... Minden szempár ránk szegeződött, és csak ekkor néztem végig én is magamon....

112. fejezet

Láttam a döbbenetet a szemében... Tudtam, én is hasonló arckifejezéssel nyugtázhattam Ian szavait... Döbbenet, megrendülés, majd harag cikázott át a szemein.
 - Mit mondott még? - kérdezte és a szeme a vágy tüzében égett.
 - Semmi mást... csak ennyit....
 - Ne aggódj! Ígérem, hogy megtalálom Őt!
 - Kérlek. De vigyázz magadra. Nem akarom, hogy bajod essen!
 - Most ne velem foglalkozz. Inkább azt találd ki, hogy mit mondasz majd a lányoknak, ha faggatni kezdenek!
Igaza volt... Még semmi használható ötletem nem volt... És ahogy a lányokat ismerem, nem fognak beérni egy egyszerű kis semmiséggel... Hát persze.. már tudom is...
 - Kérnék még egy szívességet - fordultam ismét Ikuto felé.
 - Persze. Mondd csak.
 - Kitaláltam valamit, ami lenyugtatná a lányokat.
 - Hallgatlak.
Elmondtam neki a tervét, majd ő távozott is, hogy megtegye a szükséges előkészületeket. Amint kilépett az ajtón, a lányok rohantak be hozzám. Láttam, hogy nagyon dühösek... mondjuk meg tudom érteni őket... Karjukat keresztbe fonták, és körülállták az ágyam. Végül Misa szólalt meg.
 - Na akkor miről is susmorogtatok itt ketten?
 - Semmi fontosról. Csak egy kis meglepetésről....
 - Persze. Akane nem most jöttünk le a falvédőről - csatlakozott Frora.
 - Nem akarom elrontani a meglepetést... Bocsi, de ezt most nem árulhatom el.
 - Tojunk a meglepetésre, most azonnal tudni akarjuk - lépett előre Sam.
 - Pontosan - erősítette meg Hikari.
Jaj ne... elfogom magam nevetni... Annyira mókás így látni őket.... Mint a durcás kisgyerek, aki nem tudja hova rejtették az ajándékát....
 - Ki vele! - kiáltottak rám egyszerre.
Vettem egy mély levegőt, majd mosolyogva válaszoltam.
 - Hazatérésem megünneplésére egy bált adok!

111. fejezet

Egy gúnyos mosoly jelent meg az arcán... Körbenézett és csak ekkor jöttem rá... Az volt a célja, hogy az orvosok és a barátaim előtt megalázzon.... Sikerült neki... Bejött a terve... remek... Most elégedetten vigyorogva ment ki a kórteremből. Már csak ez hiányzott... Biztos vagyok benne, hogy most mindenki hülyének nézz. Ikuto észrevette a helyzetem, és azonnal cselekedett. Odalépett az orvosokhoz, majd kifelé terelgette őket. Amiikor már csak a barátaim voltak benn, Sam odajött hozzám.
 - Kitalálom... Ő volt Ian - sóhajtotta.
A lányok bólogatni kezdtek, Ikuto pedig leült az ágyam melletti székre.
 - Elintézzem, hogy többet ne jöhessen a közeledbe? - kérdezte és megfogta a kezem.
 - Nem fontos. Ha találkozni akar velem, hidd el nekem, megoldja. Most fontosabb, hogy mikor engednek ki engem!
 - Egy hét múlva.
 - Értem...
 - Ne aggódj, az egy hét alatt, majd mi 5-en folyton váltjuk egymást, és nem engedjük, hogy a közeledbe jöjjön! - lépett közelebb Sam.
 - De kérdezhetek valamit? - lépett elő félénken Hikari.
 - Persze.
 - Mégis mit mondott neked?
Jaj ne... erről el is feledkeztem... Valamit tennem kell....
 - Cs-csak valami sületlenséget.... De kérlek most menjetek ki egy kicsit... Valamiről beszélnem kell Ikuto-val...
A lányok értetlenül meredtek rám, de aztán végül szótlanul távoztak. Láttam rajtuk, hogy ezzel megsértettem őket... Nem szoktam előttük titkolózni, de most nem tehetek mást... Ha tudnának erről, biztos ők is segíteni akarnának... akkor pedig veszélybe sodornám őket... Ezt nem akarom! Tudtam, hogy valamiféle magyarázattal kell majd nekik szolgálnom.. de most nem volt időm ezen gondolkodni....
 - Hazudtál nekik.... Mégis mit mondott neked? - nézett rám megrovó pillantással Ikuto.
 - Bevallotta, hogy Ő rabolta el Sensei-t. És azt mondta, hogy soha többé nem fogom látni, mert én Ő hozzá tartozom....

110. fejezet

Elérkezett a nagy nap! Végre leveszik a szememről ezt a vacak kötést... Amint hallottam, kb olyan 8 orvos lehet benn.. Meg persze Ikuto, Misa, Frora, Hikari és Sam. Az elmúlt napokban mindenki összeismerkedett...Éreztem, hogy veszik le a kötésem... Mintha világosságot láttam volna.... Amikor az utolsó réteg is lekerült, az orvos megszólalt:
 - Jól van Amori-chan. Itt az ideje, hogy kinyisd a szemed.
Vettem egy mély levegőt, majd lassan kinyitottam a szemem. Fényt láttam.. pont mint azon a napon... Hunyorogva néztem körbe, és szaporán pislogtam. Homályosan, de emberi harcok kezdtek kirajzolódni.... Azonban akit először megláttam, arról nem is tudtam, hogy itt van...
 - Ian! - kiáltottam fel csodálkozva.
Az ajtóban állt, a falnak támaszkodva. Amikor észrevettem, ellökte magát a faltól, és közelebb jött.
 - Micsoda megtiszteltetés... Engem látsz először...
 - Mégis mit keresel itt? - lépet azonnal elé Ikuto.
 - Neked semmi közöd hozzá, szolga fiú.... - lökte odébb egy mozdulattal.
 - Ő nem egy szolga, Hanem a barátom! Te viszont nem vagy az4 Jobb ha elmész.
 - Ejnye, hogy beszélsz te a vőlegényeddel?
 - Te soha nem voltál és nem is leszel a vőlegényem!
 - Édesanyád nem így látja.
 - Ez az én életem, és nem az övé! Én döntök, hogy kihez megyek hozzá!
 - Kitalálom. Te Kaito-t szereted, igazam van?
 - Igen! Őt szeretem.!
 - Akkor had áruljak el neked egy kis titkot - lépett oda hozzám, majd közel hajolt, hogy csak én halhassam, hogy mit mond - Kaito-t én raboltattam el. Soha többé nem fogod látni őt! Te hozzám tartozol, és nem hozzá...
 Ezt nem hiszem el.. Ő raboltatta el? Ez már több a soknál.. Könnyek gyűltek a szemembe... Elegem van belőled. Dühösen meredtem rá és pofon vágtam.
 - Azonnal tűnj innen!

109. fejezet

Az ajtó szinte hangtalanul csukódott be mögötte. Hallottam a távolodó léptek visszhangjait... Tudtam, hogy kemény voltam, de helyesen cselekedtem. Mélyen belül tudtam... mégis fájt... 

 - Miért vagy ilyen vele? - kérdezte halkan Sam.

 - Én is tudom, hogy csak a legjobbat akarja nekem....

 - Akkor meg?

 - Nincs mit tennem... el kell neked mondanom mindent, ami mostanában történt.. de készülj fel... ez egy hosszú mesedélután lesz - sóhajtottam.

Belekezdtem a mesélésbe.. Elmondtam mindent... Az első találkozásunk Sensei-el... A balesetet, a kórházat, Ian-t... A veszekedéseket és a kibéküléseket... Kaiji visszatérését... Sensei menyasszonyát... Az általános rajzszakköröm hirtelen feltűnését.. Amaya-t... A hercegnősséget... Ikuto-t... az újabb galibákat... Hikari feltűnését..  A húgom és az anyám megjelenését... A hercegnői órákat... A Valentin-napi bált... A szökést és az összeköltözést... Az elrablást, és a kórházba kerülésem... 

 - Huh... már értem, hogy miről beszélsz... De akkor is túl kemény voltál vele...

 - Tudom... de nem tehettem mást...

 - Igaz... Segítsek neked valamiben?

 - Nem, köszönöm. Már egész jól boldogulok.

 - És mondd csak, mikor...

 - Mikor fogok újra látni? Hamarosan. Az orvosok szerint már csak pár nap.

 - Értem. Most mennem kell. De holnap ígérem, visszajövök hozzád - állt fel a székről és visszarakta helyére.

 - Sam! - szóltam utána - Kérlek szólj Ikuto-nak, hogy jöjjön be...

 - Rendben van - mondta halkan, azzal kilépett a szobából.

Hallottam a távolodó lépteke, majd Ikuto közeledését. Az ajtó kinyílt, én pedig vettem egy mély levegőt...

 - Samantha mondta, hogy hívtál.

 - Igen.. szeretnék bocsánatot kérni az előbbiért...

 - Ugyan már... igazad volt...

 - Nem kellett volna ilyen szigorúnak lennem....

 - Csak nem akarsz több bajt...

 - Igen....

 - Ne aggódj, értem én . lépett közelebb, és leült az ágyam szélére.

 - Köszönöm, hogy itt vagy - súgtam, ő pedig megfogta a kezem.

 - Ez a dolgom.. emlékezz, én vagyok a komornyikod...

108. fejezet

Ahogy teltek a  napok egyre ügyesebb voltam... Már egyedül ki tudtam menni a mosdóba és a szobában is jól mozogtam. A hallásom hihetetlenül jó volt! Már percekkel előbb tudtam, hogy ki közeledik, mielőtt benyitott volna. Viszont... most nem tudtam, hogy ki közelít... Könnyed, mégis határozott léptek... Ismerős volt, de nem tudtam honnan... Kinyílt az ajtó... Már tudom ki ő! Ez az illat... Igen, biztosan ő az..
 - Sam.. - mondtam halkan.
 - Mi az? Te nm is vagy vak! Tökéletes látsz - mondta vidámsággal hangjában.
 - Nem látlak. Csak felismertem a parfümöd - mosolyogtam.
 - Ja igaz is... Közös parfümünk van...
 - Még gyerekként választottuk ki... amikor kiderült, hogy el kell költöznötök...
 - Igen... már jó rég volt..
 - Mondd, hogy kerülsz te ide?
 - Elvégeztem, az angol sulit... Megmondtam, hogy a hátralévőket itt akarom bejezni.. - lépett közelebb hozzám.
 - Az én iskolámba iratkozol be? - kérdeztem csodálkozva?
 - pontosan. Osztálytársak leszünk! na, mit szólsz hozzá?
 - Boldog vagyok - mondtam és tényleg így is gondoltam.
Samantha-t már évek óta nem láttam.. (mondjuk most se, de na...) erre beállít és kiderül, hogy osztálytársak leszünk.. Annyira boldog vagyok! Hallottam, az ágyam alól kihúzza a széket, és leül rá.
 - Mondd csak, mi a helyzet Kaito-val?
 - Tessék?
 - Találkoztatok már?
 - Igen....
 - És? Mi történt? Ne kelljen már minden szót kihúznom belőled!
 - Sajnálom.. Igazából Ő az iskolámba tanít... vagyis tanított... De ez egy hosszú történet... És nem csak vele kapcsolatban.. mostanában nagyon sok minden történt körülöttem...
 - Elhiszem.. nem egyszerű a hercegnőnek lenni mi?
 - Tessék? Te mégis honnan tudsz róla?
Kinyílt az ajtó... Eddig nem is hallottam, hogy közeledett volna valaki... De amint belépett, tudtam, hogy ki az...
 - Mondd, te mondtad el neki? - kérdeztem, és a belépő felé fordítottam az arcom.
 - Igen, én voltam. Tőled úgyis megtudta volna. Most mit számít az a pár perc?
 - Nekem igenis számít. Kérlek, többet ne dönts nélkülem, és ne árulj el mindent másoknak.
 - De én nem vagyok mások... Én a barátnőd vagyok, a barátnőd Sam!
 - Tudom.. nem is rólad van szó... De a történtekből megtanultam, hogy nem lehetek elég elővigyázatos...

107. fejezet

Valaki az én nevemet mondja... valaki hív magához... de nem ismerem fel a hangját... ki lehet ez? Aggódik... hallom a hangjából.. várjunk... egy fiú.. igen, ez egy fiú hangja... De miért szólongat engem? Nem látok semmit... Teljes sötétség.... Ez így nem jó.. úgy érzetem, látnom kéne.. Valamit muszáj látnom... Megerőltettem magam, és megpróbáltam kinyitni a szemem... de fájdalom nyilallt belém... Fájdalmasan felkiáltottam...
 - Akane... hát magadhoz tértél? - kérdezte egy hang.
 - Mégis mi folyik itt, miért nem látok? - kérdeztem zavartan.
 - Ne erőltesd, pihenned kell... Az egyik alak, aki fejbe vágott, eltalálta a látóidegközpontod... Egy ideig még nem fogsz látni...
 - Hogy micsoda? Vak lettem??
 - Nem. Nem vagy vak.... - hallottam, hogy közelebb jön, majd leül az ágyra - Figyelj, nem szabad erőltetned a szemed. Én itt leszek végig veled, ezért ha bármire szükséged van, csak szólnod kell...
 - És ha a mosdóba kell mennem? - kérdeztem zavarban.
 - Ne aggódj, egy nővér fog majd veled menni.
 - És... mégis meddig.. leszek ilyen?
 - Az orvosok szerint körülbelül 2 hét... maximum...
 - 2 hét? És az iskola? Várjunk csak... hol van Sensei?
 - Nem tudjuk... Azóta senki se látta őt...
 - Azóta??
 - Igen.. már 3 napja vagy itt....
 - 3 napja? Az nem lehet... Meg kell őt találnunk! - löktem le magamról a takarót!
 - Nem mész te innen sehova. A királyi család személyes rendőrsége már keresi őt! te nem tehetsz semmit....
Pár perc szünet... csend... hallottam valamit... halk, egyenletes dübögést... fülelni kezdtem... de hiszen ez szívverés... Tehát tényleg igaz, hogyha elveszítjük az egyik érzékszervünk, a többi felerősödik... Ettől a hangtól megnyugodtam....
 - Ikuto... mondd mégis honnan tudtad, hogy baj van? - kérdeztem lágy, nyugodt hangon.
 - Amikor éppen indultam haza felé, egy hatalmas fekete kocsi majdnem leszorított az útról... Amikor megláttam őket, rossz előérzetem lett... Azonnal visszafordultam, de elkéstem... Amikorra visszaértem a házba, te már a földön feküdtél.. eszméletlenül....
Rá tényleg számíthatok... bármi is történjék... De meg kell találnunk Sensei-t... minél hamarabb... úgy érzem van még egy titok, amit rejteget előlem.. és csakis ő mondhatja el.... Valami zavar engem ebben a helyzetben.. Biztos vagyok benne, hogy azok az emberek ismerősek voltak nekem.. nem tudom honnan, de biztos voltam benne.

106. fejezet

Mégis hova tűnt? Hogy tudott csak így eltűnni??? Várjunk csak... hallok valamit... Egy motor... Kinéztem és látom, hogy Ikuto ül rajta.... Mégis mióta van motorja? De igaz is.. most nem a szokásos komornyik ruha volt rajta... hanem egy bőrszerkó... De várjunk... mást is hallok... valaki kiabál... az én nevem kiabálják... Sensei... Gyorsan kisiettem az üvegházból, és visszamentem a házba.. Sensei ott szaladgált a lépcsőn, és közben az én nevem kiabálta.... Amikor észrevett, lerohant a lépcsőn, megragadott két oldalról, és lihegve nézett rám..

 - Akane.... mégis merre jártál?

 - Csak kimentem egy kis friss levegőt szívni - mondtam ártatlanul....

 - Legközelebb szólj... az egész házat átkutattam utánad... - lihegte.

 - De mégis miért?

 - Féltem.. hogy rájöttek hol vagyunk.. nem akarom, hogy máris elvegyenek tőlem...

Ekkor megenyhültem... úgy éreztem, mintha egy fal omlott volna le bennem.... Elmosolyodtam, és megöleltem őt...

 - Ne félj, senki se vehet el tőled... Veled maradok... - suttogtam.

Ő is átölelt.. szorosan magához szorított... Éreztem, mennyire fontos is vagyok neki... Érzetem, mennyire meg akar védeni... Éreztem, mennyire szeret... Villámcsapásként hasított belém a tudat... Ha igaz, amit Ikuto mondott, ő gyermekkorom óta szeret... én pedig bizalmatlan vagyok... EL se hiszem.. mégis milyen ember vagyok én? Ő a kezdetektől fogva vigyázott rám... Ha távol is volt, de mellettem állt.. gondolatban mindig velem volt, és vigyázott rám... Nem gondolkodtam... az ösztöneimre hallgattam... Megcsókoltam...  Már nem számított se a múlt, se a jelen, se a jövő... Már csak egy dolog számított... Már csak egy valaki számított... Már csak Ő számított... Meglepődött... de utána ő is visszacsókolt... Karjaim nyaka körén fontam... Átadtam magam a szenvedélynek, mely csókunkból áradt... Elemi, mindent elsöprő erejű volt... Azonban ekkor valami robaj hallottam, és éles fájdalom hasított a jobb oldalamba... Sikítva bontakoztam ki a csókból, és oldalamhoz kaptam... Ujjaimon vér vöröslött... Sensei értetlenül meredt rám... Fekete ruhás emberek törtek be... Hozzánk futottak... Lefogták Sensei-t, majd elhurcolták... Én próbáltam utána nyúlni, de egyikük leütött... Minden elsötétült.... már nem érzetem fájdalmat.... csak valami hideget... Csend lett... nem hallottam semmit.. olyan... nyugodt volt minden... Ekkor egy fénysáv jelent meg előttem... én pedig felé nyújtottam kezem...

105. fejezet

 Ezt el se hiszem... Elképesztő mennyire jól is ismer engem..  Pedig utoljára  pólyás koromban találkoztunk.. Mégis csak attól. hogy figyelt engem, ennyi mindent megtudott rólam... Miközben a legtöbb barátom, habár végig mellettem voltak, mégse tudják megérteni az érzéseimet... Erre jön ő, aki szinte a gondolataimban olvas! El se hiszem... De várjunk.. most nem azért vagyok itt, hogy az ő erényeit és a barátaim hiányosságait tárgyaljam.. Hanem azért, hogy választ kapjak a kérdéseimre...
 - Várj... valamiről beszélnünk kell - mondtam komolyra fordítva a szót.
 - Gondoltam, hogy valami fontos lehet, különben nem hívtál volna ide.
 - Igazából arról lenne szó, hogy...
 - Eszedbe jutott, amit azok ketten tegnap mondtak.. De tőle nem akarod megkérdezni, mert úgy se mondaná el az igazságot... Az érdekel, hogy egy angol herceg miért vállalta el a japán állherceg  szerepét, igaz?
 - Mégis honnan? - kérdeztem csodálkozva.
 - Honnan tudtam, hogy mire vagy kíváncsi? Mondtam már, hogy jól ismerlek. Az észjárásod és a személyiséged is - mosolygott rám.
 - És a válasz? - kérdeztem.
 - Huh - sóhajtotta - Kaito, azaz Sensei, ahogy te hívod, valóban az angol trón örökösei közé tartozik. Azonban volt néhány nézeteltérés az apja és az anyja között, amiből az apja került ki vesztesen. Elvesztette nemesi rangját, de az anyja még feljebb került a ranglétrán. Miközben az apja nyomorban tengődött, az anyja magához vette őt, és minden jóval ellátta. Azonban nem sokkal később az anyja beteg lett, amibe bele is halt... Kaito-t az apja vette magához, majd pedig édesanyád talált rá... Azt mondta, hogy befogadja magához, az apját pedig újra nemesei ranghoz segítette. Az édesanyád mentette meg őket a nyomortól. Ez után ő elfoglalta a te helyed. Azonban amikor először találkozott veled gyerekként, rögtön beléd szeretett. Akkoriban még én is kisgyermek voltam.. De én már akkor is a családod szolgálatában álltam. Még akkor megkért engem, hogy tartsalak szemmel... de nem miatta tettem.. születésed óta figyeltelek.
 - Tehát akkor ő már az első találkozásunk óta szeret? - kérdeztem csodálkozva.
 - Pontosan. Bízhatsz benne. Ha pedig valamit nem mond el neked, azt azért teszi, hogy téged védjen vele! De ha valamit minden áron tudni szeretnél, akkor csak hívj újra - nevetett rám.
 - Mondd csak, hogy lehet az, hogy te mindenről és mindenkiről tudsz?
 - Egyszerű... Én egy komornyik vagyok. Az a dolgom, hogy mindent tudjak. És azt is tudom, hogy ideje visszamenned, mert Kaito már keres. Ég veled - lehelt csókot a kezemre, azzal eltűnt...

104. fejezet

E-egy pillanat... Ha ő egy angol herceg, akkor miért vállalta el itt, Japánban az állherceg szerepét? És miért titkolózik előttem? Ez az ügy kész agyrém... Semmi és senki se az, aminek és akinek látszik... Tudom kiben bízhatok... Visszamentem a szobába, és megkerestem a telefonom. Előkerestem a számát, és felhívtam.

 - Talán valami baj van? - szólt a hang a vonal túl felén.

 - Úgy is mondhatjuk... Ide tudnál jönni?

 - Most?

 - Minél hamarabb...

 - 20 perc múlva ott vagyok - azzal lerakta a telefont.

Leraktam a telefont az egyik polcra, és újra nekiindultam, hogy megtaláljam a konyhát. Lementem a lépcsőn, és elfordultam balra. Benéztem az ajtókon. A harmadik mögött meg is találtam a konyhát. Sensei éppen mosogatott.

 - Nocsak... rám találtál - mosolygott.

 - Így is mondhatjuk... Ja és köszönöm a reggelit. Mennyei volt...

 - Akkor jó. Igazából eddig mindig csak magamnak főztem... Őszintén szólva eléggé izgultam, hogy mi lesz róla a véleményed... - mondta megszeppenve.

 - Értem - nevettem - Nem kell aggódnod.

 - Akkor jó - lépett oda hozzám, elvett a kezemből a tálcát, és visszament mosogatni.

 - Várj, hadd segítsek - lépetem oda hozzá.

 - Nem kell. Csak menj, és nézz körbe a házban.

Először zavartan néztem rá, majd bólintottam. Hátat fordítottam neki, és kimentem a konyhából. Őt kérdezgetni nem lenne értelme... Úgyse válaszolna semmire, csak témát váltana rögtön... Viszont  Ő hamarosan ideér! Tőle majd megkapom a válaszokat...  Elindultam szétnézni a házban... Elképesztő ez a hely! Van itt minden... Konditerem, beltéri uszoda, sportszoba, azaz benti foci, kosár és röplabda pálya, bowling pálya stb., egy külön moziterem és még sok hasonló. Kimentem a házból, és rögtön megpillantottam egy mesés üvegházat. Azonnal odasiettem. Szinte extázisba estem a virágok bódító illatától...  Ámulva néztem végig a virágok keltette színkavalkádon. Több száz.. nem is... több ezer virág volt itt! Körbetekintettem, és a kedvenc virágom keresetem.

 - Csak nem ezt keresed? - szólalt meg egy hang mögöttem.

Megfordultam... Ikuto állt mögöttem, kezében egy írisszel... Érte nyúltam, és egy mélyet szippantottam, belélegezve a virág egyedüli illatát.

 - Honnan tudtad? - kérdeztem.

 - Hogy ez a kedvenc virágod? Egyszerű... Születésedkor ezt raktam minden nap a bölcsődre. Vagy azt honnan tudtam, hogy itt leszel? Onnan, hogy jól ismerlek. Mindig is érdekeltek a virágok. Tudtam, hogy hamar ráakadsz majd erre a helyre - mosolygott rám.