Na egy pillanat... Ian??? ez most komoly? Már az álmaimban is őt látom?? Az órára pillantottam... hajnali 1 volt.... Nem tudtam vissza aludni.. nem azért, mert az álmom lesokkolt.. sőt, még kellemes érzésekkel is töltött el... Inkább az lepett meg, hogy egyre kevesebbet gondolok Sensei-re... Mivel nem tudtam visszaaludni, úgy döntöttem, sétálok egyet.. Itt a kórházban úgyse lehet semmi bajom, ha meg egy nővér vagy orvos megkérdi, hova megyek... hát megmondom neki, hogy elzsibbadtak a lábaim, ezért kijöttem járni egyet... Ahogy sétáltam végig a folyosón, kísértetiesen hasonlított egy horror film jelentére... Egyszer csak megláttam valamit.. Az egyik ajtó alól fény szűrődött ki.. Valamiért úgy éreztem, hogy muszáj odamennem... Tudtam, hogy nincs ott rajtam kívül, mégis körbe néztem a folyosón, hogy megbizonyosodjak, nem lát senki.. Majd óvatos léptekkel megközelítettem az ajtót. Óvatosan elfordítottam a kilincset, és résnyire nyitottam az ajtót... Egy kicsit vártam, hogy szemem megszokja a világosságot, majd bedugtam a fejem... Egy férfi ült az asztalánál, félig háttal nekem... Valamiféle iratokat olvasgatott, és volt mellette még egy hatalmas (kb 1000 oldala, ha nem több) könyv is. Hol az iratokra pillantott, hol a könyvóriásban keresett valamit. Nem vett észre.. Legalábbis én azt hittem.. Még egy kicsit kinyitottam az ajtót, de ekkor megszólalt.. Nem nézett rám, még csak el sem fordította tekintetét íróasztaláról...
- Tudod.. nem igazán szeretem, ha kémkednek utánam.. főleg, ha azt egy ismerősöm teszi....
Értetlenül meredtem magam elé... Majd lassan beljebb mentem, de megálltam, amikor felismertem az alakot...
- Mi gond? Meglep, hogy még itt vagyok? Vagy az, hogy pont velem találkozol? - de még mindig nem fordult el asztalától..
Nem tudtam mit is mondhatnék.. Eléggé ledöbbentem.. Amiért nem válaszoltam, vagy csak mert megunta, de ismét hangosan kifújta a levegőt, becsukta a könyvóriást, és összerendezte a lapokat. Majd előrehajolt, megdörzsölte a szemét, aztán felém fordult.
- Na ne álldogálj már ott, gyere ülj le - mutatott a kanapéra.
Kissé értetlenül néztem rá, de a végén lehuppantam a nekem kijelölte helyre. Pár másodperc múlva ő is leült... nem sokkal mellém... Amikor lábát terpeszben szétnyitottam, és rá könyökölt, térdeink egymáséhoz értek.
- Na és mond csak, miért császkálsz ilyenkor a folyosókon?
- Nos... volt egy furcsa álmom, és nem igazán tudtam vissza aludni...
- Értem... gondolom Kaito-ról álmodtál.. nem csodálom a ami nap történései után...
- Az igazság az, hogy nem róla álmodtam.... - mondtam bátortalanul..
- Akkor? - nézett rám kíváncsian.
- Rólad, és rólam... egy tengerparton voltunk, és naplementekor te megcsókoltál - mondtam bele se gondolva szavaimba...