Fáradtan ébredtem... A Nap a szemembe sütött... Szinte bearanyozta fénye a szobát... Lassan felültem az ágyban, és még csak ne, is tudatosult bennem, hogy hol is vagyok... .. Az éjjeliszekrényen lévő órára pillantottam 7 óra. Remek, már ébresztőre sincs szükségem, magamtól is felkelek. Kipattantam az ágyból, és lementem a konyhába. Még mindig nem voltam magamnál, mivel még mindig nem tűnt fel, hol is vagyok... A konyhába érve neki kezdtem a bento készítésnek. Amikor meg voltam vele, gyorsan megreggeliztem, megnéztem az időjárást, és mentem vissza, készül az iskolába. Lezuhanyoztam, visszamentem a szobámba, és az egyenruhám az ágyamon várt. Gyorsan belebújtam, lesiettem a bentokért, majd felkaptam a táskám, ami a bentok mellé volt készítve. Amikor kiléptem az ajtón, hogy elinduljak Amaya-kun felé, csak akkor tudatosult bennem, hol is vagyok. Basszus, hogy felejthettem el, hogy a Sensei házában vagyok? Nem létezik, hogy nem tűnt fel... Hogy lehetek ennyire ostoba? Visszasiettem a házba, és amint beléptem az ajtón, szó szerint belebotlottam Sensei-be. Amikor fejem mellkasához ért, csak akkor jöttem rá, milyen izmos... Kissé kábultan néztem fel rá, ő pedig ismét mosolygott.
- Sajnálom. El felejtettem, hol vagyok... De sietnem kéne. Ayama-kun aggódni fog, hogy hol vagyok...
- Igazad van. De miért nem telefonálsz akkor neki?
- Az nem jó. Én készítem el az ebédjét. Most is itt van nálam, ezért muszáj bele találkoznom.
- Értem. Hát akkor nincs mit tenni. Hívd fel, hogy hamarosan ott vagy, várjon egy kicsit.
Bólintottam, majd beszálltam Sensei autójába. Mind a ketten úgy tettünk, mintha semmi sem történt volna tegnap éjjel,é s ez így is van jól... Most nincs időnk ilyeneken gondolkodni... Hamarabb beértünk, mint azt gondoltam volna. Az úton végig azt figyeltem, hogy futnak mellettünk a fák... Végig azt járt az eszemben, hogy a barátnőim mit fognak ehhez az egészhez szólni... Vagy az osztálytársaim... Ha valahogy kiderül, hogy a Sensei házában töltöttem az éjszakát, nekem végem. Egy piros lámpa állta utunkat, pedig már nem voltunk messze... Kis várakozás után a lámpa váltott, mi elindultunk, azonban ekkor valami ütést éreztem. Nem volt időm megfordulni, de láttam, ahogy egy másik kocsi belénk jön. A mi kocsink felborult, és pörögni kezdett. Sikítozva szorítottam magamhoz az ebédes dobozokat, és lehajtottam a fejem. Még éppen láttam, hogy Sensei kicsatolja a biztonsági övét, és felém hajol, hogy engem védjen... majd minden elsötétült...