Beléptem, s hietetlenkedve néztem körbe. Ez nem is szoba volt, hanem olyan, mint egy kisebb különálló ház inkább, egy lakosztály. Gyerekkoromban ilyennek képzeltem el egy hercegnői szobát (valljuk be melyik kisláy nem akart hercegnő lenni?!?!) Végiglépkedtem a (feltehetően) perzsa szőnyegen,végig húztam a kezem az antik fésülködőasztalon és gardróbon, és elsétáltam az ágyig. Ámuldozva néztem a rengeteg, fodos huzatos párnát, a fodros szélű ágytakarót. Nembírtam tovább, (az ajtóban álló Sensei-ről megfeldkezve) az ágyra vetettem magam. Amikor megéreztem a bőrömhöz érő puha selymet, felkacagtam. Gyermeki örömmel fúrtam az arcom a puha anyag közé, s betakartam magam vele. Csak akkor tudatosult bennem, hogy Sensei még mindig az ajtóban áll, amikor megköszörűlte a torkát.
- Látom jól érzed magad itt. Öltözz át, és gyere le, én addig előkészítem a vacsorát.
"Basszus, teljesen elfelejtettem, hogy még mindig az ajtóban áll... Én meg itt bohóckodom, mint egy 8 éves kölyök.. Annyira ciki..."
Sensei megfordult, és kiment az ajtón. A zárt ajtó mögött is hallottam a léptei hangját.
- Ez szép volt, Akane. Most totálisan lejárattad magad - gratuláltam magamnak.
Leszálltam az ágyról, és a gardróbhoz mentem. Kinyitottam az ajtaját, és mesés ruhák tömkelege köszönt vissza rám. Szebbnél szebb, és színesebbnél színesebb ruhaköltemények lapultak a szekrényben. Izgatottan húztam végig az ujjaim a ruhák puha anyagán. Tekintetem megakadt egy halvány kék, hosszú szoknyás estélyin. Megragadtam vállfáját, óvatosan kiemeltem a szekrényből, a tükörhöz sétáltam vele, és magam elé raktam. Már tudtam, ez lesz a tökéletes ruha. Gyorsan kibújtam a Sensei-től kapott sárga ruhámból, a (mostanra) megigazított ágyra terítettem óvatosa, és felvettem az "én" ruhakölteményemet. A szekrény aljában ott voltak a cipők, szép sorba rendezve. Megfogtam az egyik kéket, majd belebújtam. Nem volt se túl magas, se túl alacsony. Pont, ahogy én szeretem. A fésülködő asztalhoz léptem, kinyitottam a kis ládikát (amiben első látásra látszik, hogy az ékszereket tartják), és elővettem belőle egy ezüst fülbevalót. Majd pedig feltűztem a hajam. Visszaléptem a tükör elé, és én is meglepődtem, mennyire jól nézek ki (tudom ez egy kicsit egós volt, de akkor is).
- Ezzel biztos, hogy nagy meglepetést fogok neki okozni - gondolkodtam hangosan.
(Ezúton megjegyezném, hogy nem azért választottam ezt a ruhát, mert ez tűnt a legelőkelőbbnek... Hanem azért, mert ez volt a legszerényebb!!! Komolyan mondom, a többi ruha is hihetetlen volt, de én jobban szeretem az egyszerűséget) Vettem egy utolsó mély levegőt, majd kiléptem a szobából. Végigsétáltam a folyosón, s elindultam le a lépcsőn. Kezem végighúzva a korláton, lassan lépkedtem le. Ismét eszembe jutott gyerekkori álmom, hogy hercegnő legyek. Most valóban úgy éreztem magam, mint egy hercegnő. Ettől a gondolattól elmosolyodtam, és észre se vettem, hogy Sensei kilép a konyhából, és engem figyel...