Tehát ez nem is álom volt... Amit azt hittem álmodtam, a valóságban történt... A pár... a doki és az a lány volt... aki pedig a fa mögött bujkált... az ...az én voltam... El se akarom hinni... Tehát, ha igaz, amit a doki mondott, Sensei valóban szeret.... De nem volt sok időm örülni új felfedezésemnek, mert a lány hozzám futott síró szemekkel, és nekem esett.
- Te? Ki vagy te? Honnan ismered őt?
Én értetlenül néztem rá... Hallottam a hangját. de mondandója nem jutott el tudatomig... Egyszer csak egy hatalmas kéz fonódott az idegen lány vállára, és lassan elráncigálta az ágyamtól... Még láttam, hogy a lány harcol, de de esélye se volt a hatalmas kéz ellen. Egyszer csak csend lett... Kezdett visszatérni a lélekjelenlétem... Körül néztem, és már csak a doki volt benn a szobámban. Hangosan kifújta a levegőt, majd kezét zsebre dugva indult felém...
- Bocsi, az előbbiért... Ne értsd félre a helyzetet. Ez a lány egy gazdag család egyetlen gyermeke. A szülei szeretnék hozzáadni Kaito-hoz... Még mindig nem tettek le róla, pedig Kaito már vagy 10 éve megmondta, hogy nem fogja őt elvenni, mivel téged szeret...
- Elég elegem már ebből - csattantam fel - Miért hajtogatja mindenki, hogy Sensei engem szeret?
- Azért mert így van...
- NEM! Nincs így... Ő nem szerethet engem... Ő egy herceg.. én pedig egy egyszerű lány vagyok...
- Ha ez zavar, akkor nem kell miatta aggódnod... Te nem vagy egy egyszerű lány... És ő sem teljesen az, akinek hiszed...
- Hogy mi? Ez meg mégis mit jelentsen? - kérdeztem, és szemem tágra nyílt.
- Nos van pár dolog, amit még nem mondott el neked... Se ő, se a szüleid...
- MI? Mégis miről tudsz te? - kérdeztem, és szemeim megteltek könnyekkel...
Amikor a szüleimet említette, bebizonyosodott több éves gyanúm.. Nem hasonlítottam de anyára, se apára... de még a nagyszüleimre se... tudtam, hogy örökbe fogadtak, csak nem mondták el... De ő vajon honnan tudhat róla? Nekem se sikerült bizonyítékot találnom rá... Akkor neki, hogy sikerült?
- Igazából... - ekkor kicsapódott az ajtót, és behallatszott, hogy odakint hatalmas a zűrzavar...
Sensei állt az ajtóban,kórházi pizsamában, vállára terítve egy kardigánt, papucsban, félig lógó kötésekkel. Odakint nővérek és orvosok kiáltozásait lehetett hallani.... Bizonyára Sensei magán akciója miatt volt ez a felfordulás... Mögötte ekkor megjelent a két őr, aki eddig a szobája előtt állt... Két oldalról közre fogták, karjánál felemelték, és épp vinni készültek, amikor megláttak engem bent a szobában.. Egymásra néztek, elmosolyodtak, majd egyikük a Sensei-hez hajolt, és valamit a fülébe súgott... Vissza, lerakták Sensei-t, majd kimentek az ajtón, becsukták maguk mögött, de láttam, hogy nem mennek e, hanem az én szobám ajtaja előtt állnak meg.
- Sensei.. mégis miért??? - meredtem rá kérdőn...
De ő nem figyelt rám, hanem egyenesen a dokihoz ment.. Elkapta orvosi köpenyének gallérját, és magához húzta.. Arcuk egymástól csak pár centire volt, amikor Sensei szinte sziszegő hangon megszólalt...
- Mégis mit képzelsz? Mikkel tömöd a fejét? Elhallgathatnál már végre.. Te semmit se tudsz...
- Ugyan már, miért húztad így fel magad, kedves kuzin? Talán van valami rejtegetni valód? - kérdezte arcán egy gúnyos mosollyal...