- Örülök, hogy észrevettél. Aggódtam, hogy mi lesz, ha nem nézel ki az ablakon. Ja, és az óráid miatt nem kell aggódnod, elkértelek téged.
Értetlenül néztem rá, amit ő ugyan nem értett, de azért elmagyarázta nekem.
- Mivel, mit már mondtam, szükségem van a segítségedre, ezért elkértelek, hogy mindent megbeszélhessünk. Az igazgató úgy döntött, hogy mivel még új tanár vagyok, jobb ha egy diákom segítségével megismerem az itteni szokásokat, meg hasonlókat...
Zavartan bólintottam, majd egy kis torokköszörülés után, megszólaltam, végre...
- Akkor tehát én már végeztem az iskolában? - "Ennél hülyébbet nem tudsz kérdezni?!" - szidtam le magam gondolatban.
- Pontosan. Akkor mehetünk?
- Hova is?
- Nos, először is el kell mennünk a városba, mivel szükségem van pár anyagra, a holnapi órához. Utána pedig mivel nem igazán ismerem még az osztályt, arra gondoltam, hogy feljöhetnél hozzám, és mesélhetnél róluk, Közben persze megvacsoráznánk - s egy újabb elragadó mosolyt küldött felém.
- Értem... De előbb szólnom kell...
- A szüleidnek? - szakított félbe - Ne aggódj, már megbeszéltem velük. Azt mondták minden rendben.
"Ezt nem hiszem el. Sensei felhívta a szüleimet? ÉS ők elengedtek egy ismeretlen tanárral? Ez lehetetlen" - gondolkodtam, s közben furcsa arcot vághattam, mivel a Sensei ezt kérdezte:
- Minden rendben van? - s közelebb lépett hozzám.
- Igen, persze. Csa-csak meglepődtem. Ennyi az egész.
- Értem. Nos akkor indulhatunk? - s ismét megfogta a kezem, és a kocsijához mentünk.
Az iskola parkolójában sok kocsi, de még több bicikli volt. Körülnéztem, és próbáltam megtalálni azt az autót, ami nem tűnt ismerősnek számomra. Nem volt nehéz, ugyanis Sensei kocsija egy vörös Mazda CX-5 volt! A világ legjobb kocsija! Hihetetlenül jól nézett ki, és még csak nem rég adták ki. Ráadásul piszok drága volt! Hitetlenkedve szálltam be Sensei mellé, az anyósülésre, és gyorsan bekapcsoltam a biztonsági övem.
- Akkor először hova megyünk? - kérdeztem, még mindig a kocsiban gyönyörködve.
- Először is egy ruhaüzletbe. Ugyanis nem lenne valami szerencsés, ha az iskola egyenruhájában látnának meg minket, nem gondolod?
Hát ez igaz. A mi iskolánkban nem csak a diákoknak volt kötelező egyenruha, hanem a tanároknak is. A diákok egyenruhája kicsit más volt, mint a tanároké. A miénk egy rózsaszín-lila kockás szoknya, világos rózsaszín ing, sötét rózsaszín zakó és lila nyakkendő. A tanároké pedig.. hát... a női tanároké hosszú lila szoknya, és rózsaszín talár... a férfi tanároké, így Sensei-é is... egy sötét lila zakó, és rózsaszín ing. Sensei valami hihetetlenül nézett ki benne. Inge felső 2-3 gombját mindig kigombolta... Ja és persze minden egyenruhán ott volt az iskola címere is... egy szív, s a közepébe szúrva egy vörös rózsa... De sajnos az iskolánk egyenruhája nagyon ismert volt. Sokan próbálták leutánozni gaukonokon, de eddig mindenkit elkaptak. Igazából ez egy drága magán suli volt, így a tanulói igen népszerűek...
- Nem mehetnék inkább először haza... átöltözni - kérdeztem.
- Nem szükséges. Én szeretnék neked venni valamit, köszönetképpen, amiért segítesz nekem...