Ez lehetetlen. Miért jönne a mi iskolánkba, főleg tanárként egy milliárdos herceg? És hogy-hogy senki se ismerte fel? Ez egyszerűen lehetetlen. Biztos csak valami félreértés az egész... Ha ő valóban herceg, akkor mégis miért érdeklődne utánam? Egy kis senki után... Ez kezdett egyre érthetetlenebb lenni... azt hiszem az lesz a legjobb, ha beszélek Sensei-el... Vagy talán mégse olyan jó ötlet? A gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben... Úgy éreztem az egész világom a feje tetejére állt. És mindez egy olyan tanár miatt, akit alig egy napja ismerek... Ez túl sok volt neki egyszerre. Megpróbált felállni, de lábai túl gyengének bizonyultak, és forgott vele a világ... Úgy döntött, meg próbálkozik a felállással még egyszer. Ezúttal sikerrel járt, azonban csak később vette észre, hogy így is csak Sensei segítségével. A felkarjánál fogta őt. A szobája felé kormányozta, egy szó nélkül. Bekísérte, majd leültette az ágyra. Az ágy végében volt egy láda, rajta selyem párna féle. Ő arra ült le, szembe a lánnyal.
- Akarok hogy inkább elmenjek? - megráztam a fejem - Akkor elmondjam, az egész történetet? - tétován bólintottam.
Sensei vett egy mély levegőt és neki kezdett. Láttam rajta, hogy nem mondja el a teljes igazat, de most nem érdekelt. Úgy éreztem elárult. Tudni akartam mi folyok itt, de nem voltam kíváncsi a mentségeire.
- Gondolom megtaláltad a hiányzó képet... Reméltem, hogy nem igazán fogsz foglalkozni a képekkel... De ha már megtörtént, nincs mit tenni. Igen, jó következtetésre jutottál... A hercegi család leszármazottja vagyok.. és valóban 25. generációs milliárdos... De még gyermekkoromban elszakítottak a szüleimtől. 3 éves korom óta nem is láttam őket... Pontosabban nem láthattam... A nagymamám úgy gondolta, amíg meg nem öröklöm a trónt, addig éljem a magam életét, a szüleim és bárki más beleszólása nélkül. Természetesen, mint rájöhettél a családi vagyonhoz hozzáférek, de a családom nem láthatom, és semmilyen formában nem érintkezhetek velük. Különben elbúcsúzhatok örökre az eddigi életemtől, és valóban soha többé nem láthatom a szüleim. Minden bizonnyal elküldenének valahova külföldre, vagy valami hasonló. Ezért úgy döntöttem, eleget teszek a nagymamám akaratának, és addig, amíg trónra nem kerülök, nem keresem a szüleim. De téged meg kellett, hogy keresselek... Emlékszel, még, amikor reggel azt mondtam, hogy azért választottalak tanársegédnek, mert hasonlítasz egy számomra fontos lányra? Nos igazából, nem csak hasonlítasz, hanem TE vagy az... Ez a ruhavásárlásnál derült ki... - értetlen fejet vághattam, mivel Sensei így folytatta - Megmagyarázom... Gyermekkoromban itt éltem, Okinaván. Nevelőszülőkkel... A szomszédotok voltam.... ahogy Amaya-kun is...
- Egy pillanat...- szakítottam félbe - A szomszédom voltál? De hát azt a fiút úgy hívták, hogy Keita....
- Igen.. Keita... Akkoriban tele voltak az újságok, nagymamám döntésével, és az én nevemmel... ezért muszáj volt egy álnevet használnom....
- És mit értettél az előbb azon, hogy engem muszáj volt megkeresned?
- Nos, az igazat megvallva.. gyermekkorunk óta a csodálód vagyok... pontosabban ... izé... ezzel azt akarom mondani... hogy... én .... te... - nagyon zavarban volt, össze-vissza makogott, de amikor végre kimondta, ledöbbentem - azóta szeretlek...