Mindenem sajgott... Nem emlékeztem semmire... Amikor megpróbáltam kinyit a szemem, csak valami fehér hálófélét láttam egyik szemem előtt. Fél szemmel körül néztem, és rájöttem, hol s vagyok... Egy kórházi szobában. Megpróbáltam lekecmeregni az ágyról, de ekkor észrevettem egy alakot... Az ágyam melletti fotelban pihent. Jobban megnéztem.... Amaya-kun volt az... Óvatosan lépkedtem, nehogy felébresszem... Tudtam, hogyha felébred, vissza dug az ágyba. De azt most nem lehet, meg kell őt keresnem. Muszáj... De nem jártam sikerrel, felébredt. Álmosan dörzsölte meg a szemét, majd amikor látása kitisztult, utánam kapott.
- Akane! Végre magadhoz tértél! Úgy örülök - és a nyakamba borult - Azt hittem, már sose térsz magadhoz - szeméből záporozni kezdtek a könnyek.
- Amaya?? Mi baj? Nyugodj meg, semmi bajom... Jól vagyok... - próbáltam megnyugtatni, de nem jártam sikerrel.
- Hogy lennél már jól? 3 napig kómában feküdtél. Eltört 3 bordád, agyrázkódásod van, és tele vagy zúzódásokkal. Az orvosok azt mondták, kész csoda, ha egy hétnél hamarabb magadhoz térsz...
- Hogy mi? 3 napig voltam eszméletlen?
- Pontosan. Ezért jobban tennéd, ha most vissza feküdnél, és pihennél. Megyek szólok a barátnőidnek, és egy nővérnek. Frora és Misa most ugrott le a büfébe - azzal indult, de mielőtt kilépett voolna az ajtón, még utána szóltam.
- Várj... És ő... ő jól van? - kérdeztem alig halhatóan?
- Aki veled volt? - bólintottam - Nos, ő nem úszta meg ilyen könnyedén... Ő még mindig nem tért magához... De nem mehet be hozzá senki... Csak az orvosok... Azt mondták, nem biztos, hogy túléli... Amikor megpróbálták értesíteni a családját, csak 2 számot találtak a telefonjában... Az iskolákét, és a tiédet... - azzal kiment.
Értetlenül néztem magam elé. Tehát Sensei nincs jól... És mindez azért, mert engem próbált védeni. Azonnal látnom kell őt... Nem érdekel, hogyan, de látnom kell őt... Amilyen gyorsan csak tudtam, kimásztam az ágyból, magamra kaptam egy köpenyt, és elindultam a nővérpult felé. Megkérdeztem az egyik nővért, hogy hol találom őt. Miután megmondta, melyik szoba az övé, szinte futva siettem hozzá. Az ajtóban 2 őr állt, és engem méregettek.
- Ki maga? - kérdezte az egyik, mély, recsegő hangon.
- A nevem Akane Amori. És azonnal látnom kell őt! - jelentettem ki ellentmondást nem tűrően.
A két őr egymásra nézett, majd mindkettőjük figyelme rám irányult.
- Mit is mondott, ki maga? - kérdezett vissza a másik őr, és elővett valamiféle listát....
- Akane Amori.
Megnézte a listát, fordított egy lapot. majd rá meredt. Utána rám, majd ismét lapra. Végül megszólalt.
- Rendben van, maga bemehet, de csak 10 perce van! - némán bólintottam, s az egyik őr kinyitotta nekem az ajtót.
Amikor elhaladtam mellette a listára sandítottam. Már értettem miért nézett hol rám, hol a lapra... Egy adatlap volt, rajta a fényképemmel... Beléptem, tekintetemmel rögtön az ágyat kerestem. A szobába besütött a déli Nap sugara. A nyitott ablaknál a függöny lengedezett az enyhe széltől. A kis szekrényen ott volt a telefonja, tárcája, igazolványa, és egy fénykép... Közelebb mentem... Egy fénykép, rólam.... Amikor gimnazista lettem... Az első napomon... akkor készült.. de nem tudom, hogyan... Igazából nem érdekel... Sensei ágyához léptem... Valóban pocsékul festett.... Lába gipszbe, egy magas párnán hevert... Kezei végig fásliba burkolva, ami itt-ott már át is vérzett... Arcán sebek, és horzsolások éktelenkedtek... Feje szintén bekötve... Éreztem, hogy arcomon végig gördül egy könnycsepp... Sensei szörnyen festett, és senki se volt mellette... Nem lehettek, azért, aki.... És ez az egész az én hibám... Kezére borultam, és többé nem tartottam vissza könnyeim...