Tehát ő küldte a zenedobozokat.. De miért? Ki ő? Honnan tudja, hogy ki vagyok? Ez nem hiszem el... Miért olyan ismerős nekem? Olyan érzésem van, mintha évek óta ismerném..
- Honnan...
- Honnan ismerlek? És miért vagyok neked ismerős? - bólintottam - Ez egyszerű... Amikor megszülettél, általában én vigyáztam rád. Még akkor is, amikor a nevelő szüleidhez kerültél... Sokat sírtál.. én pedig olyankor mindig ezt zongoráztam neked... A születésed alkalmából írtam...
- És később miért tűntél el?
- A királynő úgy gondolta, ha végig veled lennék, rájönnél ki is vagy valójában..
- Akkor ezért küldted azokat a zenedobozokat a születésnapjaimra?
- Pontosan. Örülök, hogy nem felejtettél el teljesen - küldött felém egy félszeg mosolyt.
Nem akartam lelombozni, ezért nem mondtam el neki, hogy a zenedobozokon kívül nincs róla más emlékem...
Vagy mégis? Mintha már láttam volna... De mikor.. és hol? Hát persze...
- Ugye te voltál az anno a parkban.. és az iskolánál... meg a játszótéren.. és a cukrászdánál.. és.. és..
- Igen... akár egy testőr figyeltem minden lépted, és vigyáztam rád...
- Nem... nem testőr.... őrangyal! Te voltál az én őrangyalom!
- Ugyan..
Léptek hangzottak fel... Valaki közeledett... Egymásra néztünk, majd körbenéztem a szobában.. nem tudtunk sehova se elbújni... Valaki meg fog látni minket... Valamiért úgy éreztem ebből nagy baj lesz... Zavartan néztem rá... ő teljesen nyugodt volt... meg se mozdult.. Egyenesen maga elé nézett... gondolkozott... A léptek elhaltak... Akár ki is az, megállt az ajtó előtt.. és hamarosan benyit...