Nem reagált rá semmit... Végre megérti, hogy is érzek.. Végre tudja, mit tett... Az óra delet ütött.. Tehát ,ég van 3 órám... Már csak 2 személy maradt... leszámítva a szüleimet... Nem is... a szüleimnek hitt embereket.... Felhívtam a lányokat... Hamarosan ők is itt lesznek.... Ian-től nem tudtam meg sok mindent... pontosabban semmit sem tudtam meg... Legalább egy szót ismét kihúzhatok a listámról: "Jegyes"... De a lányok talán segíthetnek ebben... Újabb kopogás...
- Üljetek be - szóltam nekik, amikor beléptek.
- Mit szeretnél tudni? - kérdezte flegmán Misa.
- Az igazságot... Mik vagytok ti valójában? Miért tették azt, amit tettek? Miért voltatok mellettem, és játszottátok el a barátnőimet?
- Nem el játszottuk...
- Tényleg? Akkor ti minek neveznétek ezt?
- Nyugodj meg. Nem fogunk neked hazudni. Elmondunk mindent.
- Reméltem is. Tőletek akartam hallani...
A lányok egymásra néztek, Frora bólintott, majd mindketten visszafordultak felém, és Misa kezdte el a történetet...
- Körülbelül 5-6 évesek lehettünk, amikor a családunk szólt, hogy parancsot kaptunk az uralkodótól... Mindkettőnk szülei igen befolyásos emberek... Mind a kettőnk szülei a királyi család tagjai.. ugyan csak egy szinte említésre se méltó ágon... Azt a parancsot kaptuk, hogy maradjunk mindig melletted, és vigyázzunk rád... Legyünk az őrzőid, a tanácsadóid.. a barátaid... Igazság szerint először nem akartuk elfogadni... de miután először találkoztunk, mindketten úgy döntöttünk, hogy vállaljuk... nem azért, mert megparancsolták, és nem is azért, mert ehhez volt kedvünk... csak azért, mert láttuk, hogy nagy szükséged van valakire... valakire, aki mindig melletted áll, és számíthatsz rá...
- Amikor először láttunk a sakura alatt, annyira elveszettnek tűntél.. Mosolyogva rajzoltál, mégis folytak a könnyeid... de te nem törődtél vele... Csak rajzoltál tovább... mintha nem is tudnád, hogy sírsz...
- Majd megszakadt a szívünk, amikor így láttunk téged.... ezért lettünk a barátaid... Nem is foglalkoztunk a paranccsal... Ez után, már csak te számítottál...
Éreztem, hogy könnyek gurulnak végig arcomon... Tehát tévedtem velük kapcsolatban... ők mindig is a barátaim voltak... egyedül ők.. ők sose hagytak magamra...
- Lányok... - zokogtam...
Mindketten felálltak székükről, és nyakamba borultak.. Most már ők is sírtak... Egyszerre örültem, és megkönnyebbültem... Ennek az incidensnek hála rájöttem, hogy nekem vannak a világon a legjobb barátnőim... Gyorsan az órára néztem... Elengedtem a lányokat,é s megtöröltem az arcom..
- Lányok, most mennetek kell. Hikari mindjárt itt lesz... Még vele is beszélnem kell
- De, Akane...
- Semmi baj. Csak pár kérdésemre akarok választ kapni. És ezeket csak ő tudhatja...
- Rendben van... De ha végeztél. akkor mindenképp hívj fel minket!
- úgy lesz, ígérem - azzal elmentek.