Tényleg miattam tanult ilyen keménye? El se hiszem. Én nem érek ennyit.... Ráadásnak még el is felejtettem őt... A bátyámat... Gondolkoztam... Mit tehetnék én érte? És akkor eszembe jutott. A rajzaim! Sokáig gondolkodhattam, mivel Kaiji aggódva nézett szemembe.
- Jól vagy? Sajnálom, ha zavarba hoztalak.... nem akartam....
- Nem hoztál zavarba. Csupán elgondolkodtam valamin.
- Igazán? És elárulod, hogy min? - nézett rám kedvesen.
- Nem. De majd megmutatom - feleltem játékosan.
Ő elnevette magát, majd nekiláttunk saját nyalánkságunknak. Közben felidéztük a régmúlt történéseit, és jókat nevettünk néhány ballépésünkön. Miután végeztünk, ő rendezte a számlát (mert nem engedett engem fizetni), majd ismét egymásba karoltunk, és lassan elindultunk. Hogy hova?....
- Mint mondtam, majd megmutatok valamit. Hát most van az a majd - mosolyogtam rá.
- Rendben... De előbb várj itt egy kicsit - majd elsietett.
Már vagy 5 perce eltűnt, amikor valamiféle motor hangjára lettem figyelmes. Megfordultam, és láttam Kaiji-t.. egy eszméletlen motoron ülve... Egy tűzvörös motor, rajta fekete kanji... Amikor közelebb ért, csak akkor láttam meg mi is az... Egy Suzuki GSX 1300 RK8-as! Jesszusom, milyen járgányokkal zúznak itt egyes emberek. Hitetlenkedve léptem oda a motorhoz, és minden apró négyzetcentiméterét alaposan szemügyre vettem. Kaiji az ülés alól elővett egy bukót, majd a kezembe nyomta.
- Na akkor elárulod hova megyünk?
- Nos rendben... A házunkhoz - mosolyogtam rá.
- Még ugyan ott laktok?
Bólintottam, majd feltettem a bukósisakot, és felszálltam mögé a mocira. Kezeimet derekára rakta, majd felbőgette a motort, ami hirtelen ugrott egyet, majd füstölgő kerekkel elindultunk... Fák és autók suhantak el ,ellettünk. A levegő csak úgy süvített. Szorosan öleltem Kaiji-t, és közben élveztem a sebességet. Az amúgy 20 perces utat, röpke 5 perc alatt tettük meg. Megálltunk a házunk előtt, én gyorsan leszálltam, kinyitottam a kaput, Kaiji pedig betolta a motorját. A bukósisakokat a kormányra tettük, majd bementünk a házba.
- Wow, ez a hely semmit se változott - nézett körbe.
- Hát igen... Kivéve a konyhát, és a dolgozót...
- És a titkos szobád?
- Nos... került bele néhány új darab...
- Majd vethetek rájuk egy pillantást? - mosolygott rám.
- Persze, de előbb mutatni szeretnék valamit...
Elindultam fel a lépcsőn, ő pedig követett. Most nem hezitáltam a szobám kinyitásán. Nem volt miért... Amint beléptem, egyenesen az íróasztalomhoz mentem, Kaiji pedig ledobta magát az ágyamra. Előkerestem a rajzaim, majd felkaptam őket, és letelepedtem Kaiji mellé.
- Ezek azok, amiket mutatni akartam...
- Mik ezek? - kérdezte, és elvette tőlem a kupacot.
- Miután elmentél, én minden egyes nap elmentem a "mi" fánkhoz, hogy rád várjak. Egy idő után magammal vittem egy rajzfüzetet is... Azért, hogy ne legyek magányos, felidéztem az arcod, és lerajzoltalak... Ha csak rajzként is, de mindig velem voltál...
- Mégis hányszor rajzoltál le? - kérdezte a tömérdek lapra meredve.
- Annyiszor, ahány napot vártam rád a sakura alatt... 365-ször...