Nem akartam hinni a szememnek... Biztos csak álmodom... Ez velem nem történhet meg.... Én túl átlagos vagyok mindehez... Amí ezeken gondolkodtam, barátnőim szinte szó szerint becipeltek a palota belsejébe... Amikor ismét észhez kaptam, már egy vörös kanapén ültem.. Kezemben teáscsézse, mellettem barátnőim...
- Hamarosan itt lesz - súgta oda nekem Hikari.
Én csak zavartan bólintottam, és belekortyoltam a kitöltött teámba... Zöld tea... tisztán.. a kedvencem.. Valamiért megynugtatott... Kinyilt a hatalmas ajtó... Egy nő lépett be rajta... Amint megláttam, sietve leraktam a teát a kis asztalkára, és elébe siettem... Valami húzott hozzá... Amikor megláttam kedves arcát, gondokodó kezeit, és örömteli kék szemit, akaratlan is karjai közé vetettem magam... Szorosan öleltem, mintha sose akarnám elengedni... Éreztem, hogy egy szó akar kitörni belőlem.. először nem engedtem neki, de túl erős volt a kényszer...
- Anya... - szkadt ki belőlem, és arcomon végig patakzottak könyneim...
Barátnőim biztosan hülyének néztek... Igazából még sose láttam ezelőtt az édesanyám.. vagy legalábbis nem emlékszem rá... Mégis belül valami azt súgta nekem, hogy ismerem... Ekkor meghallottam, hogy barátnőim mögöttem szipognak... Legalább nem néznek hülyének... Elengedtem édesnayám, és egymásba karolva mentünk vissza a kanapéhoz... Leültünk egymás mellé, de nemengedtük el egymás kezét...
- Lányom.. annyira örülök, hogy végre látlak téged... Annyi mindent kell bepótolnunk..
- Tudom... El se hiszem, hogy végre találkozunk...
- Misa, Frora... mindent köszönök nektek.. Köszönöm, hogy ennyi éven át vigyáztatok rá...
- Ugyan már... - mondta zavrtan Frora.
- Baráti kötelességünk volt... - egészítette ki Misa.
- Neked is köszönöm Hikari... Hallom végre kibékültél a lányokkal... és Akane-val is jó barátok lettetek..
- Mindezt a hercegnő.... akarom mondani Akane-nak köszönhetem, felség - hajolt meg.
Halk, futó léptek hangzottak az ajtó irányából... Apró léptek... Az ajtó hírtelen kinyilt,é s egy kislány futott be rajta... Rövid, fehér nyári ruha volt rajta... Hajában hajráf, nyakában kereszt... Amikor megláttam oylan ismerősnek tűnt... Azok a mély mondanivalójú szemek, a titokzatos, mégis kedves arc... Felálltam, és amikor a kislány megpillantott, szemei könnybe lábadtak, és felém szaladt... Már tudtam ki az... a szívem megsúgta... Kitártam karjaim, ő pedig szorosan magához ölelt...
- Onee-sama... - zokogta, miközben megölelt...
- Szervusz, Kumiko - öleltem át én is...
Hallottam, hogy a lányok ismét szipogni kezdenek... Egek, milyen érzelgősek a barátnőim... De mondjuk nem csoda... Most látnak újra egyesülni egy régen szétszakadt családot... És mindennek ők is részei... Lassan elengedtem a húgocskám, és visszaültem édesanyám mellé... Mind egynásra néztünk, és csak mosolygotunk... Édesanyám mesélt az életéről, és hogy mi is vár ám, a húgom kérdezgetett, milyen az iskol,a hova jövőre járni fog, barátnőim eléggé cikis sztorikat meséltek rólam, amiken jót nevetett mindenki, kivéve engem... Annyira idilli volt ez az egész.. Bele se gondoltam, mi fog történni, ha kiderül ki vagyok... Hogy mi lesz így az eddigi életemmel, és mi lesz majd az iskolában...