A Valentin-napi bál

Hazamentünk a valódi édesanyámhoz... Ikuto mindent elmagyarázott, és megkezdődött a felkészítésem a bálra. Tánc órákra kezdtem járni, majd csak hamar elérkezett a bál. Édesanyám azt mondta, a bálon egy meglepetésben lesz részem... Ennek egyik része a szobámban kikészített ruha volt.  Egy lila nyakba akasztós ruha volt... Pántján és mellrésze alatt ezüst díszítéssel... Szoknyarésze lábaimnál kavargott minden egyes mozdulatnál... A ruha maga egy ékszer volt, így csak fülbevalót tettem be, hajam pedig féloldalra tűztem. Kopogtak... Ikuto lépett be rajta... Szmokingba öltözve... Hihetetlenül jól nézett ki... Felém indult, majd karját nyújtotta felém, és rám mosolygott.
 - Indulhatunk, Hime-sama?
Belékaroltam, és rá mosolyogtam. Végigvezetett a folyosón, a bajáratnál pedig édesanyám várt minket. Elismerően nézett végig rajtunk, majd csillogó szemeit rám emelte.
 - Csodálatosan festesz, kislányom. De te is Ikuto-san.
 - Köszönjük anya. Még mindig nem árulod el azt a meglepetést? - néztem rá kérlelően.
 - Sajnálom, de nem. Majd a bálon - mosolygott rám.
Bólintottam, majd elindultunk... Odakint egy limuzin várt ránk. Csupán pár perc alatt értünk el az iskolába. Odakint fogadóbizottság várta a vendégeket, és képet készítettek a párokról. Amikor beértünk a bálterembe, már sokan voltak... Voltak, akik táncoltak, és voltak, akik egy ital mellett félrehúzódva beszélgettek. A ruhatárba beadtuk kabátunkat, majd Ikuto azonnal felkért táncolni. Először félve nyújtottam neki kezem, majd amikor felcsendültek az ismerős dallamok, és megéreztem derekamon Ikuto támaszt nyújtó, erős kezét, minden kételyem elszállt. Átadtam magam a tánc örömének. Szinte repültünk a táncparkett felett. 3 táncot táncoltunk végig, majd félrehúzódtunk egy ital mellett. Nem telt el sok idő, és minden abba maradt... Csak halk suttogás hallatszott... Amikor a színpadra néztem, megértettem mindent.. Édesanyám állt a színpadon...
 - Khm.. - szólt bele a mikrofonba - Elnézést, amiért megzavarom ezt a bált. De van egy fontos bejelenteni valóm! Van itt egy tanuló, aki egy titkot rejteget, az én kérésemből. Mert ő nem az, akinek hiszitek... Most is itt van... Szeretném őt hivatalosan is bemutatni... Ő a vér szerinti lányom, Akane - mutatott felém, és intett, hogy menjek fel a színpadra.
Ezt nem hiszem el... ez nem meglepetés, hanem megrázkódtatás! Én azt hittem, hogy titokban kell tartani a kilétem, erre anya most bejelentette az egész suli előtt! Félve indultam meg a színpad felé. Fejek fordultak felém, s az addig zajongó tömeg némán nyílt szét előttem, utat engedve. Bátortalanul léptem fel a színpadra, és odasétáltam anyámhoz... Ő átölelve vállam, rám mosolygott.
 - Sajnálom, amiért megtévesztettünk benneteket. Akit eddig hercegként ismertetek, aki most itt, nálatok dolgozik tanárként, ő csak egy örökbefogadott gyermek volt. Annak érdekében, hogy Akane-nak békés gyermekkora lehessen. De most, már eljött az idő, hogy elfoglalja a helyét mellettem a trónon. Ezért kérlek titeket, köszöntsétek a trónörököst, Akane-samat!
Egy pillanatra néma csend lett, majd taps és ujjongás hallatszott fel. Anyám lecsendesített őket.. Tehát még nem fejezte be...
 - Valamint. Jelen van a számára kijelölt vőlegény is, Anglia 13. trónörököse, az itt orvosként dolgozó, Ian!
Újabb döbbenet hullámzott végig a tömegen, miközben Ian fellépett a színpadra. Egyenesen hozzám jött, és átvette anyám helyét.
 - Sajnálom, hogy titkolóztunk előttetek... De ha már igazság estet tartunk, még valamit el kell mondanunk. Nem mi vagyunk az egyedüli nemesek a teremben... Köztünk van még 3 hercegnő, valamint egy volt hercegnő is... Hercegnőim, kérlek gyertek fel ti is közénk - nyújtotta Ian kezét a tömeg felé.
Mindenki felmorajlott, majd 3 fej bukkant ki a tömegből. Vidáman siettek fel a színpadra, és körénk álltak. Hikari, Frora, Misa... Láttam a többiek arcán a megdöbbenést...
 - Végül, a rangjától megfosztott hercegnő, a nem régiben az iskolába került tanuló, Hiro-sama. Mocskos módszerekkel próbálta megakadályozni Akane-sama útját a trón felé, és megfenyegette barátnőit is. Megpróbálta ismerőseit, és barátait ellene fordítani. Azonban cselszövésére fény derült, és elnyerte jogos büntetését!
Ekkor kinyílt az ajtó... Minden fej felé fordult... Lassan elindult felém, majd megállt a színpad előtt, letérdelt elém, és felém nyújtotta kezét...
 - Hime-sama, önért jöttem....

Ismét zajongás tört ki a tömegen belül... De nem csak ott... a szívemben is... Nem hiszem le, hogy eljött értem... El akartam indulni felé, azonban ekkor látom, hogy Ian gyorsabb volt. Egy pillanat alatt leugrott a színpadról, és gallérjánál fogva állította fel.
 - Te szemét! Mégis hogy mered idetolni a képed? - morogta Ian.
 - Ugyan már, kedves kuzin. Mégis mit vártál? Hogy csendben eltűnök majd? - nevetett a képébe.
 - Mertem remélni, hogy lesz annyi eszed, hogy ezt tedd.
 - Hát sajnálom, hogy csalódást okozok neked. De nem mehetek el... Akane nélkül nem - nyújtotta felém a kezét.
Nem tudtam mit tegyek... El akartam indulni felé, azonban ekkor Ian rám kiáltott.
 - Akane, maradj ahol vagy. Ne is figyelj rá.
 - Csak nem félsz, hogy elveszem tőled?
 - Te szemét - üvöltötte, és behúzott egyet neki.
Ezt nem hiszem el... Most komolyan megütötte? Mégis mi történik itt? Sensei is visszaütött.... Pont itt kell elkezdeniük verekedni? A tömeg sikongatva menekült előlük... Én feléjük indultam, hogy valamiképp leállítsam őket, azonban ekkor valaki elkapta a karom...
 - Gyere velem -szólt Ikuto.
Nem várta meg míg válaszolok, vagy bármit is reagálok, csak maga után húzott. Kimentünk a bálteremből, az iskola háta mögé. Ott várt minket egy kocsi... Engem beültettet, de ő nem szált be, hanem kint állt a kocsi mellet..
 - Ikuto, mégis mi folyik itt? - kérdeztem kihajolva az ablakon.
 - Ne aggódj, minden rendben lesz. Ő is hamarosan ideér.
 - KI? - kérdeztem csodálkozva.
Ekkor megpillantottam egy felénk közeledő alakot.. Járása kissé fura volt... Mintha megsebesült volna. Csak maikor közelebb ért, akkor jöttem rá ki is az...
 - Sensei - kiáltottam,
 - Akane - súgta alig hallhatóan.
Amikor odaért hozzánk, egyenesen Ikuto-hoz ment.
 - Szép munka volt. Köszönöm, hogy végig segítettél nekem.
 - Ugyan már, uram. Számomra a trónörökös boldogsága a legfontosabb - nézett rám.
 - Mindent előkészítettél?
 - Igen, uram. A házhoz vittem minden szükséges dolgot. Ha pedig szükségük van még valamire, a titkos számon elérnek bármikor.
 - Köszönöm, barátom - s hátba veregette.
Sensei körbe ment a kocsin, hogy beszálljon. Eközben Ikuto közelebb hajolt hozzám...
 - Ég önnel, Hime-sama - és egy csókot lehelt a homlokomra.
Szemembe könnyek gyűltek...
 - Mindent köszönök - súgtam, és már indultunk is.
Nem hiszem el, hogy elszökök vele... Annyira boldog vagyok... De a barátaim.. ők aggódni fognak értem...
 - Ne aggódj, a lányok is tudnak mindenről - mondta Sensei.
 - De honnan?
 - Elég jól ismerlek. Tudom, hogy a barátaid az elsők... Csak természetes, hogy aggódsz miattuk. De ne félj. Ők és Ikuto tudják hova megyünk. Bármikor eljöhetnek minket meglátogatni - mosolygott rám.
 - Értem...  De mondd csak miért kellet megszöknünk?
 - Ha nem ezt tesszük, édesanyád egy héten belül hozzáadott volna Ian-hez...
 -Az nem lehet... Én erről semmit sem tudok...
 - Csak az esküvő napján akarták veled közölni..
 - És Ikuto?
 - Ő az elejétől kezdve nekem segített... Tudta, hogy mit érzünk egymás iránt... És komornyikként a legfontosabb dolga, hogy az űrnője boldog legyen...
 - De hiszen ő...
 - Igen, szeret téged... De a szerelem úrnő és komornyik között lehetetlen... De most pihenj egy kicsit.. hosszú út áll előttünk, neked pedig elég mozgalmas estéd volt - mondta lágy, kedves hangon.
Igaza van.. teljesen kimerültem... Elhelyezkedtem a kocsiban, és pár perc alatt elszunyókáltam... Álmomban egy kis birtokon voltunk... Csak Sensei és én... Boldogok voltunk... De ekkor valami megváltozott... Minden elsötétült... Hiro-sama-t láttam... kezében egy pisztollyal... nekem pedig nagyon fájt valamim... majd megszűnt körülöttem a világ....