Pár perc alatt elértünk a kávézóig. Ian a kocsiban maradt, én pedig bementem... Még nem láttam bent őt, ezért leültem az egyik asztalhoz, és rendeltem magamnak egy csésze zöld teát... Nem sokkal később Kasumi is megérkezett.. Szokásához híven Egy rövid shortban, rövid ujjúban, és egy kapucnis felsőben.. Hóna alatt gördeszkájával... Leült velem szemben.. Most, hogy így közelebbről megnéztem, nem festett valami jól...
- Minden rendben van? Nem nézel ki valami jól...
- Hát köszi. Én is örülök, hogy újra látlak... - válaszolt undokul.
- Nem úgy értettem...
- Tudom-tudom... bocsánat...
- Semmi gond... Na mondd, miben segíthetek? - kérdeztem.
- Nem rég kaptam egy állást.. és szereztem egy barátot, akivel most együtt lakok... Csak az a gond, hogy nem enged rajzolni...
- Rajzolni? - kérdeztem csodálkozva.
- Igen, rajzolni. Nem rég úgy döntöttem, mangaka leszek.
- Értem... folytasd.
- Na szóval.. kéne egy hely, ahova elmenekülhetek előle, és nyugodtan rajzolhatok... Elég nekem egy szoba is... Csak egy asztal kell, egy szék meg egy lámpa... Na én persze pár toll meg hasonlók...
- Értem... gyere velem, megoldjuk...
Leraktam a tea árát az asztalra, majd kimentem a kocsihoz. Ő követett. Odaérve Ian elénk jött, én pedig bemutattam őket egymásnak.
- Kasumi, ő itt egy barátom, Ian. Ian, ő az unokahúgom, Kasumi.
Kezet fogtak, majd mind beszálltunk a kocsiba. Kasumi hátra ült. Amikor elindultunk, szóltam Ian-nek, hogy vigyen minket egy mangaka boltba, hogy kellő felszerelést vásárolhassunk neki. Amint megérkeztünk, láttam Kasumi-n, hogy elképedt. Amíg ő elment nézelődni, én megbeszéltem a pénztárossal, hogy mindent írjon fel az én számlámra... Pár perc múlva odajött hozzám, és szólt, hogy mehetünk... Visszamentünk a kocsihoz... Miközben ő válogatott, azon gondolkodtam, hova is vigyem.. Aztán eszembe jutott... Szóltam Ian-nak, hogy vigyen minket a régi házunkhoz... Odaérve elővettem a pótkulcsot, és bevezettem Kasumi-t..
- Tessék. Itt nyugodtan rajzolhatsz - mutattam körbe
- Itt? De hát nekem elég egy kisebb szoba is...
- Tudom... De én most úgyse használom ezt a házat... Maradj itt nyugodtan. Tessék itt a kulcs. Nem kell félned, nem fog idejönni senki. A szüleim nem rég írtak, hogy valószínűleg csak hónapok múlva érnek haza...
- És te? - kérdezte zavartan.
- Én? Én most Ian-nél lakom egy darabig... - néztem rá.
- És utána?
- Ezt majd később megbeszéljük, rendben? Most be kell mennem a kórházba meglátogatnom egy barátom. Érezd magad otthon - köszöntem el, Ian pedig intett neki.
Visszaültünk a kocsiba, és bementünk a kórházba, hogy végre láthassam Ikuto-t...