Ezt nem hiszem el... Ő mégis mit keres itt? Hogy került pont ő, pont most, pont ide?
- Mi az? Csak nem meglepődtél? - kérdezte, de még mindig nem engedte el a karom.
Az igazat megvallva igen. Meglepődtem... És most eressz el - próbáltam kirántani a kezem szorításából... sikertelenül.
- Azt már nem. Egy ideje már hívogatlak, de semmi válasz. Ráadásnak nem találtalak sehol. Most pedig beszélni fogunk! - kezdett el maga után húzni.
- Eressz már el! Nem megyek veled sehová! - viaskodtam.
- Vagy nyugton maradsz, velem jössz és végighallgatsz, vagy....
- Vagy? - kérdeztem dacosan.
- Vagy belöklek a kocsiba, és elviszlek innen jó messzire, hogy senki se találjon rád! Te választasz - mondta fenyegetően.
Féltem... életemben először féltem tőle... Kelletlenül, de végül vele mentem. Egy közeli kis kávézóba mentünk... Én macchiato-t, ő fekete kávét rendelt. Belekortyoltam, remélve, hogy némi energiát nyerhetek tőle, majd rá meredtem.
- Nos, beszélj. Nem érek rá egész nap!
. Tisztában vagyok vele... Akkor kezdem is... Amikor legutóbb felhívtál, egy vendég volt nálam...
- Elég közel álltok ezzel a "vendéggel" - jegyeztem meg.
- Részben igazad van... Ő azt szerette volna, ha közel állunk egymáshoz.. Hiro volt az... azért jött, hogy meggyőzzön... de én ismét visszautasítottam....
- Ezért volt nálad, és szólított drágámnak?
- Mint mondtam, minden eszközzel meg akar szerezni... De én nem érdeklődöm iránta, te is tudod! Amiről viszont most akartam veled beszélni, az a Valentin-napi bál...
- Mi van vele?
- Tudod már, hogy kivel mész? Mert esetleg eljöhetnél...
Azonban ekkor Ikuto a semmiből feltűnt, berontott a kávézóba, és egyenesen hozzánk jött. Az asztalra csapott, majd rá nézett...
- Akane velem. A bálra is, és most is - azzal karon fogott, és kivezetett az üzletből...