El se hiszem, hogy ő még mindig mellettem van... Benne tényleg megbízhatok... Meg se érdemlek egy ilyen pasit... Most, hogy jobban belegondolok, ostoba voltam, hogy egyáltalán megfordult a fejemben, hogy mást szeressek...
- Sajnálom, hogy egy percre is meginogtam - néztem immár a szemébe.
- Semmi baj. Megértem - mosolygott rám.
Újabb dörömbölés hallatszott a tetőre vezető ajtón. Majd egy kis szünet, aztán egy hatalmas robaj. Mindketten odafordultunk. Ian volt az.. betörte az ajtót... És most egyenesen felénk tartott... Testbeszéde csak úgy üvöltött a dühről... Akár egy fenevad....
- Mégis mi folyik itt? - üvöltött ránk.
- Semmi közöd hozzá! - szólt vissza Sensei, felállt és háta mögé irányított, hogy így védjen.
- De igenis van! Én vagyok a vőlegénye!
- Tévedsz. Ő sose szeretet téged...
- Fogd be, te tuskó! Téged csak felkértek egy szerepre! Csak a szerencse műve, hogy egyáltalán megismerhetted! De a mi életünk a születése óta összeforrt! - közeledett fenyegetően.
- Hallgass. És menj innen!
Hátrálni kezdtem... Féltem.. nem is.. rettegtem tőle! Sose láttam még ilyennek... Hallottam, ahogy még kiabálnak egymással, d hogy mit mondtak, azt nem értettem... Hallottam, hogy még érkeznek... sietnek fel a lépcsőn... Verekedés zajai értek el hozzám... majd női sikolyt is.... De én csak hátráltam tovább... Egyszer csak érzem, hogy lábam alól elfogy a talaj... Zuhanni kezdtem... Tehetetlenül... Ismét női sikolyt halottam, de ezúttal férfi üvöltés is keveredett bele... Ekkor valaki utánam vetette magát... Ikuto... Utánam ugrott... Amikor elért, szorosan magához ölelt, eltakarta fejem, és úgy helyezkedett, hogy alattam érjen földet.... Még éreztem a becsapódást, majd minden elsötétült...