Fájt... de nem volt az a kínzó fájdalom, amire számítottam... azt hittem fájdalmasabb..a.. halál... De mégis úgy éreztem, hogy megkönnyebbültem.. Nincs több gondom... Nem kell hallgatnom a barátaim veszekedését... De ekkor eszembe jutottak a lányok, Kumiko, a szüleim, a nevelő szüleim... és ... Sensei... ÉLNEM KELL... ezt most mindennél biztosabban éreztem.. Lassan próbáltam kinyitni a szemem... Valamiért úgy éreztem a bal oldalamon van valami, amit látnom kell... Kinyitottam a szemem... Ikuto feküdt mellettem... Fején kötés, lába gipszben, egész testéből csövek lógtak ki... Csak ekkor vettem észre, hogy fogjuk egymás kezét... Olyan erősen ragaszkodtunk egymáshoz, hogy még az orvosok se tudtak minket elválasztani... Felültem az ágyon.. Éreztem, hogy a fájdalom belém hasít... De mégse törődtem vele... Odamentem Ikuto-hoz, és mellé feküdtem... Az arcára kiült aggodalom miatt úgy éreztem, ha tudja, hogy jól vagyok, ő is megnyugszik... Mellé bújtam. fejem mellkasára hajtottam, majd halkan suttogtam...
- Jól vagyok... köszönöm...
Semmi válasz... nem volt eszméleténél... Felemeltem fejem, és arcára néztem.... Meglepődtem... Arcáról eltűnt az aggodalom... Most mosolygott... Arcán pedig legördült egy könnycsepp.. Letöröltem könnyét, majd arcára egy puszit nyomtam, és visszafeküdtem mellkasára... Csendben hallgattam szíve minden dobbanását, majd újra az álmok mezejére léptem....
Valami baj volt... éreztem... Felébredtem... Ikuto szívverése lassult... már alig lehetett hallani... Akár egy őrült ugrottam le az ágyról, elengedtem a kezét, és rohantam egy nővérért... Ezután már csak a zűrzavarra emlékszem, és, hogy betolják őt a műtőbe.... Csak ekkor jutott eszembe, hogy milyen könnyedén elengedte a kezem... Mintha már élettelen lenne... A fájdalom elhatalmasodott rajtam... A hasamhoz kaptam... megnéztem kezem... vértől vöröslött... hátrapillantottam, és láttam az egész folyosón ott a vérem... Szédülni kezdtem... Majd tehetetlenül estem össze a műtő ajtaja előtt...