- Akane... Akane ébredj - rázogatott.
- Ikuto... mi az? Mi történt? - kérdeztem ébredezve.
- Semmi baj. De gyere velem. Mutatnom kell valamit - mászott ki az ágyból.
- Mégis mit? - néztem rá csodálkozva.
- Csak kövess. Ne aggódj.
Lemászott az ágyról, felvette köntösét, majd rám terített egy takarót, és megfogta a kezem. Intett, hogy kövessem őt. Elindult, engem pedig maga után húzott. Út közben majdnem beleütköztünk egy biztonsági őrbe, de Ikuto még időben elbújtatott minket. Ez után felmentünk a tetőre. Kiérve megcsapott minket a friss éjszakai levegő utánozhatatlan illata... Becsuktam a szemem, hogy élvezzem ezt a mesés érzést... Ekkori Ikuto mögém került, és kezeivel eltakarta szemeim...
- Ikuto... mégis mit művelsz? - kérdeztem, és próbáltam leszedni kezeit.
- Csak maradj nyugton és ne félj... Mutatni akarok neked valamit... Bízz bennem...
Igaz... Bíznom kell bennem... Bólintottam, ő pedig fülembe suttogott...
- Köszönöm - és vezeti kezdett.
Nem tudtam hova megyünk, de bíztam benne. Nem sokkal később megálltunk. Kezeit levette szemeim elől.
- Most kinyithatod - súgta fülembe.
Kinyitottam szemeim, és még a lélegzetem is elállt. Éreztem, hogy hátulról átölel, s magához szorít. Én is átöleltem karját, és élveztem az elém táruló látványt.
- Meseszép - suttogtam delejes hangon.
- Ugye? Hiába.. nappal is szép ez a város, de az éji fényárban szinte földöntúli a szépsége...
- Mégis honnan tudtad? - fordultam valamelyest hátra.
- Amikor esténként eszembe jutottál, nem tudtam elaludni... Hiányoztál.. Meg akartalak keresni, hogy veled legyek.. De nem tehettem... Ilyenkor mindig kimentem az udvarra és a csillagokat néztem... vagy fel a tetőre és a város fényeit figyeltem...
Ezt nem hiszem el... Miattam voltak álmatlan éjszakái? Én pedig még kételkedtem benne... Ismét végiggördült arcomon egy könnycsepp...
- Mi a baj? - súgta a fülembe.
- Semmi. Csak boldog vagyok, hogy itt vagy nekem.
- Hm... én is boldog vagyok, hogy végre ismét itt vagy nekem - és egy lágy csókot lehelt ajkaimra...