E-egy pillanat... Ha ő egy angol herceg, akkor miért vállalta el itt, Japánban az állherceg szerepét? És miért titkolózik előttem? Ez az ügy kész agyrém... Semmi és senki se az, aminek és akinek látszik... Tudom kiben bízhatok... Visszamentem a szobába, és megkerestem a telefonom. Előkerestem a számát, és felhívtam.
- Talán valami baj van? - szólt a hang a vonal túl felén.
- Úgy is mondhatjuk... Ide tudnál jönni?
- Most?
- Minél hamarabb...
- 20 perc múlva ott vagyok - azzal lerakta a telefont.
Leraktam a telefont az egyik polcra, és újra nekiindultam, hogy megtaláljam a konyhát. Lementem a lépcsőn, és elfordultam balra. Benéztem az ajtókon. A harmadik mögött meg is találtam a konyhát. Sensei éppen mosogatott.
- Nocsak... rám találtál - mosolygott.
- Így is mondhatjuk... Ja és köszönöm a reggelit. Mennyei volt...
- Akkor jó. Igazából eddig mindig csak magamnak főztem... Őszintén szólva eléggé izgultam, hogy mi lesz róla a véleményed... - mondta megszeppenve.
- Értem - nevettem - Nem kell aggódnod.
- Akkor jó - lépett oda hozzám, elvett a kezemből a tálcát, és visszament mosogatni.
- Várj, hadd segítsek - lépetem oda hozzá.
- Nem kell. Csak menj, és nézz körbe a házban.
Először zavartan néztem rá, majd bólintottam. Hátat fordítottam neki, és kimentem a konyhából. Őt kérdezgetni nem lenne értelme... Úgyse válaszolna semmire, csak témát váltana rögtön... Viszont Ő hamarosan ideér! Tőle majd megkapom a válaszokat... Elindultam szétnézni a házban... Elképesztő ez a hely! Van itt minden... Konditerem, beltéri uszoda, sportszoba, azaz benti foci, kosár és röplabda pálya, bowling pálya stb., egy külön moziterem és még sok hasonló. Kimentem a házból, és rögtön megpillantottam egy mesés üvegházat. Azonnal odasiettem. Szinte extázisba estem a virágok bódító illatától... Ámulva néztem végig a virágok keltette színkavalkádon. Több száz.. nem is... több ezer virág volt itt! Körbetekintettem, és a kedvenc virágom keresetem.
- Csak nem ezt keresed? - szólalt meg egy hang mögöttem.
Megfordultam... Ikuto állt mögöttem, kezében egy írisszel... Érte nyúltam, és egy mélyet szippantottam, belélegezve a virág egyedüli illatát.
- Honnan tudtad? - kérdeztem.
- Hogy ez a kedvenc virágod? Egyszerű... Születésedkor ezt raktam minden nap a bölcsődre. Vagy azt honnan tudtam, hogy itt leszel? Onnan, hogy jól ismerlek. Mindig is érdekeltek a virágok. Tudtam, hogy hamar ráakadsz majd erre a helyre - mosolygott rám.