- Miért vagy ilyen vele? - kérdezte halkan Sam.
- Én is tudom, hogy csak a legjobbat akarja nekem....
- Akkor meg?
- Nincs mit tennem... el kell neked mondanom mindent, ami mostanában történt.. de készülj fel... ez egy hosszú mesedélután lesz - sóhajtottam.
Belekezdtem a mesélésbe.. Elmondtam mindent... Az első találkozásunk Sensei-el... A balesetet, a kórházat, Ian-t... A veszekedéseket és a kibéküléseket... Kaiji visszatérését... Sensei menyasszonyát... Az általános rajzszakköröm hirtelen feltűnését.. Amaya-t... A hercegnősséget... Ikuto-t... az újabb galibákat... Hikari feltűnését.. A húgom és az anyám megjelenését... A hercegnői órákat... A Valentin-napi bált... A szökést és az összeköltözést... Az elrablást, és a kórházba kerülésem...
- Huh... már értem, hogy miről beszélsz... De akkor is túl kemény voltál vele...
- Tudom... de nem tehettem mást...
- Igaz... Segítsek neked valamiben?
- Nem, köszönöm. Már egész jól boldogulok.
- És mondd csak, mikor...
- Mikor fogok újra látni? Hamarosan. Az orvosok szerint már csak pár nap.
- Értem. Most mennem kell. De holnap ígérem, visszajövök hozzád - állt fel a székről és visszarakta helyére.
- Sam! - szóltam utána - Kérlek szólj Ikuto-nak, hogy jöjjön be...
- Rendben van - mondta halkan, azzal kilépett a szobából.
Hallottam a távolodó lépteke, majd Ikuto közeledését. Az ajtó kinyílt, én pedig vettem egy mély levegőt...
- Samantha mondta, hogy hívtál.
- Igen.. szeretnék bocsánatot kérni az előbbiért...
- Ugyan már... igazad volt...
- Nem kellett volna ilyen szigorúnak lennem....
- Csak nem akarsz több bajt...
- Igen....
- Ne aggódj, értem én . lépett közelebb, és leült az ágyam szélére.
- Köszönöm, hogy itt vagy - súgtam, ő pedig megfogta a kezem.
- Ez a dolgom.. emlékezz, én vagyok a komornyikod...