El se hiszem,
hogy Ikuto a hátam mögött nyomozott Sensei után.. Ráadásnak mi ez az egész,
hogy megmentette Őt, aztán hozzám rohant?
A szíve súgta, hogy bajban vagyok? Talán tényleg ennyire szeret? Átérzi a
gondjaim és megérzi a félelmem? De mégis
hogyan??? Talán valamiféle telepata? Na jó, ez
hülyeség... És nincs is időm most ezen rágódni... Sensei-el kell foglalkoznom! Most csak Ő számít, és a családomban lévő félreértés! Visszafordultam
hozzá és kérdőn néztem rá.
- Mégis mi ez az egész? Hogy érted azt, hogy
Ikuto mentett meg téged, azután elrohant
hozzám? - kérdeztem, mivel rájöttem most
sokkalta jobban foklalkoztat Ikuto hozzám fűződő kapcsolata, mint az én nem rég
megismert új, de valódi családom...
- Figyelj rám! Amikor édesanyád úgy döntött, hogy mindent elmond a kilétünkkel kapcsolatban,
tudtam hogy ezentúl nem lesz túl sok
lehetőségünk arra, hogy találkozhassunk, és
biztos voltam benne, hogy édesanyád még az iskolából is könnyű szerrel
eltávoltana, ha úgy érezné ezzel megakadályozhatja, hogy veled legyek...
- De miért?
- Mert édesanyád azt szeretné, ha boldog
lennél, és attól fél, hoyg a valódi boldogságot nem találnád meg az én oldalamon...
ezért is szeretné, hogy Ian-nal kellj egybe...
- Ian... egy
pillanat.... Emlékszem rá, hogy azon az estélyen, amit azért rendzetek, mert kiengedtek a kórházból... azon az
estén láttalak téged és Ian-t... te meg voltál kötözve... Ő pedig fogva tartott
téged...
- Az... lehetetlen - nézett rám kételkedve -
Akkor én már abban az átkazott házban voltam... jó messzire attól a partitól... Ian-t pedig már legalább egy hónapja, ha nem
több, nem láttam... Sőt még csak nem is
hallottam róla... ami elég érdekes a történteket figyelembe véve...
- Igazad lehet..... de mégse értem... Talán ha
metaláljuk Ian-t, akkor pár dologra majd fény derül...
- Elképzelhető. De mondd csak mégis mi a fene
történt Ikuto-val és veled?
Igaz is... Ikuto
súlyos sebekkel fekszik a kórházban, miközben én itt cseverészek... Vissza kell
hozzá mennem, méghozzá a lehető legharabb! Tartozom neki ennyivel, amiért
megmentette az életemet!
- Kérlek vigyél vissza a kórházba! Mellette kell lennem, amikor felébred! Neki
köszönhetem azt, hogy még életben vagyok!
- Tessék? Hát tényleg veszélyben volt az életed? - kérdezte hitetlenkedve és
aggódó szemekkel vizsgálta meg testem minden egyes porcikáját, meggyőződve annak épségéről.
- Igen... de Ikuto megmentett... és ezért
súlyos árat is fizetett... -
mondtam szomorúan
és lesütöttem a fejem.
- Ezt mégis hogy érted? Miféle árat?
- Hiro rám támad... pontosabban elrabolt...
amikor éppen megszöktem tőle, akkor bukkant fel Ikuto, hogy segtsen... Hiro
minden áron meg akart álltani, ezért lelőtte Ikuto-t... én pedig azt hittem,
hoyg megölte, ezért én megöltem Őt.... De ekkor Daigo tűnt fel és rám szegezte
a pisztolyt... Azonban Ikuto lelőtte.... mégse halt meg, viszont haldoklott...
Amikor Amaya megjött, Ikuto már eszméletlenül feküdt... Azonnal bevittük a
kórházba és csak nem rég tért magához... - magyaráztam zokogva.
- Várj csak egy pillanatott... Ti most akkor
ezek szerint megöltétek Hiro-t és Daigo-t? - nem válaszoltam, csak néma
bűntudattal bólintottam - Figyelj rám! Ti nem
öltetek meg senkit! Hiro és Daigo szintén benn vannak a kórházban. Ugyan kómában vannak, de élnek! Érted? Ti nem vagytok
gyilkosok!!!