Úgy éreztem muszáj egy kicsit
leszabadulnom. Már nem csak a palota árasztott magából nyomasztó légkört, hanem
a régi otthonom is. Át kellett gondolnom, hogy mis is fontos nekem igazából.
Hiába kötelességem a trónra lépni, ha a szívem mást diktál. Észre se vettem,
hová tartok, csak amikor a pincérnő odalépett hozzám. A régi kávézóban voltam.
Gyorsan rendeltem egy fehér-csokis kávét és próbáltam összeszedni a
gondolataimat. A váltáskámból elővettem
egy kis jegyzettömböt és felírogattam azokat a dolgokat és érveket, amik
eszembe jutottak. Egy kisebb lista
keletkezett, mire a pincérnő kihozta a rendelésem. Felírtam mindent, ami csak
az eszembe jutott. Két oszlopra osztva a lapot: Királynő || Régi élet. Az első
oszlopba olyan szavak kerültek, mint kötelesség,
becsület, hagyomány, valódi család, Ikuto. A másik oszlopba pedig olyanok, mint a
szeretet, szerelem, Sensei, Amaya, a régi
családom, barátok, iskola, szabadság. Ahogy végigtekintettem a lapot arra
jutottam, hogy ezzel csak még jobban nehezítettem a saját helyzetem. Ha eddig
nem voltam totál összezavarodva, akkor most sikerült összezavarnom saját magam…
Egyszer csak egy nő lépett be a kávézóba, körül nézett majd elindult felém. Először
azt hittem, hogy valamiféle híresség lehet, mivel annyira kecsesen mozgott és
sugárzott belőle a magabiztosság. Magas volt, nagyon magas, de ugyan akkor
hihetetlenül vékony is. Egy nagy fkete napszemüveget viselt, ami szinte a fél
arcát kitakarta. Amikor odaért hozzám levette, majd leült velem szemben.
-
Végre találkozhatunk, Akane – mosolygot rám.
-
ÖÖÖÖ… de… mégis… ki… - kezdtem össze-vissza
dadogva, mire ő felkacagott.
-
Mondhatom kedves nővérkém van, még meg se
említett engem neked? Na mindegy, mit is várhatnánk egy királynőtől? Én a
nagynénéd vagyok, Maiko.
-
A nagynéném? – bukott ki belőlem csodálkozva.
-
Igen és a keresztanyád is, ha már itt tartunk –
kacsintott rám játékosan.
Arcomat kezeimbe temettem. Ez már sok
volt nekem. Mit titkolna még vajon előlem? Nincs véletlenül valahol még pár
testvérem, vagy hasonló?