Én valójában nem vagyok valami nagy szám. Szinte
beleolvadok a környezetembe. Az én 158 cm-mel én vagyok a legalacsonyabb az
egész iskolában... Mondjuk igazából ez sosem zavart. Vannak barátaim, akik elég
közel állnak hozzám, és mindent megbeszélhetek velük, de sajnos egyik sem az én
osztályomba, és még csak nem is az én évfolyamomra jár. Misa-chan egy évvel
fiatalabb, Frora-chan pedig kettővel. Igazi jó barátnők, és együtt néha olyanok
vagyunk, mint a 3 testőr :) Szünetekben mind együtt vagyunk, azonban még ők sem
tudják, hogy megkedveltem a Senseit... Az osztályomból is volt pár lány,
akikkel jóban voltam, bár ők inkább azért barátkoztak velem, mert gyermekkori
barátomnak mondhattam a testvériskolánk legdögösebb pasiját, Amaya-t. Lényegében
mindenki csak ezért közeledett felém. Amaya minden nap megvárt a suli
bejáratnál, és együtt mentünk haza. Nem csak gyerekkori barátok voltunk, hanem
gyerekkorunk óta szomszédok is. Ezért minden nap együtt jöttünk, illetve
mentünk. Sok lány szeretett volna helyemben lenni, azonban nekem ő volt az
egyetlen biztos pont az életemben, ezért nem akartam őt elengedni. A szüleim a
tengeren túl dolgoztak, ahogy Amaya szülei is... Ezért szinte mindig együtt
voltunk. Hol nálam, hol nála készítettük el közösen a vacsoránkat, és volt
amikor együtt aludtunk (megjegyzem csak azért, mert én félek a villámlástól, ő
pedig ilyenkor nem akar egyedül hagyni). A suliban egyébként jó tanuló voltam,
mindig 90 pont feletti volt minden dolgozatom. Szerettem volna tanársegéd
lenni, hogy egy kicsit lefoglaljam magam iskola után, és ne foglaljam le
folyton Amaya-t, de a tanárok azt mondták, hogy inkább foglalkozzak tovább a
tanulmányaimmal, mert még sokra vihetem... Ezt utáltam legjobban a tanárokban,
hogy ők akarták megszabni nekem, hogy mit csináljak, de nem tudtam ellen mit
tenni. Az osztályban az ablak mellett ültem, a 6. padban. Én mondom, az volt a
legjobb hely :) Onnan mindig pont láttam a Sensei-t, és a barátnőimet is, amikor
éppen testnevelés órájuk volt, és előfordult már, hogy így, az ablakon
"kihadonászva" kommunikáltunk. Mondhatni nyugodt, és békés életet
éltem, amikor találkoztam a Sensei-el...